️megvolt a tusványosi pódiumbeszélgetésünk - köszönjük️

az úgy történt, hogy amiről volt nektek is beszámoltam, hosszas viszontagságok, bogotai $z€rvkereskedők, madridi kitoloncolás, Apáti-féle pánikrohamok és Trombi garantálta súlyos összegek pótolhatatlan elvesztése után megérkeztünk Tusnádfürdőre.
továbbá az akkor már 2 hete totális öntudat nélkül hurcibált, időnként magához térve kontinentális kitiltásokat kockáztató Bencus mókust egy fa alá helyeztem, bízva abban, hogy később megtalálom.

természetesen nem így történt.

a rendezvényre érkezésünk után ugyanis rendkívül kulturálatlan módon figyelmeztettek arra, hogy ne feküdjek fel az asztalokra, mert onnan italokat fogyasztanának. a magam részéről igen jólnevelt ember volnék, például Pécsett születtem, ahol a Pécsi Balett található, talán megállapodhatunk abban, hogy ilyen véletlenek nincsenek, de azért mindennek van határa.

először is nem ráfeküdtem, hanem ráestem, mert pár tízméterenként mindenféle drótok vannak, amelyek elementáris veszélyeket tartogatnak. másrészt azonnal fel is pattantam onnan, ami abból is látszott, hogy az órám szerint csak másodpercek teltek el. később jóakaróim felhívták figyelmemet, hogy a másodpercek 3 után stimmelnek, csak közben 12 óra telt el.
mindegy, akkor is elítélendőnek és nem úriemberekhez méltónak tartom az ilyen eljárást.

elég az hozzá, hogy mit tud tenni egy eseményről kiebrudalt úr, hát természetesen méltó revánsot vesz. elmegy mulatni. és mondhat bárki, bármit, én olyan barátságos emberekkel rég találkoztam, mint a román kamionsofőrök! kifogástalan modor, kifogásolható alkohol, de egy magamfajta úrigyerek mindig inkább ilyen elosztást választ.

Bukarestben azért egy kicsit kétségbe estem. közeledett a panelbeszélgetésünk időpontja, melyet ugyan nem olyan talpig dzsentlömenek társaságában kellett lehozni, mint magunk, de közösségünkért mindent - talán csak az abszinthot nem, melynek egészen külön története van, később elmesélem.
aztán Bencust ismerve tudtam, hogy a delirium tremens ezen szakaszában már csak non-verbálisan tud kommunikálni, nekem pedig a telefonom valamelyik kamionban maradt egy furcsa szerencsejáték köveztében, mindegy, legalább most tudok írni.

szerencsére egy korábbi utam révén voltak megkérdőjelezhető ismerőseim a városban, akiktől segítség helyett maximum alt€sti prblémákat remélhettem, de a koldus ne válogasson, akkor se, ha úr.
a következő hetek várható Penicillin-kúráját ezúttal ne részletezzük, Bencust elértem, aki képes a bal szemhéjával kommunikálni, így megnyugodtam, hogy a szervezők továbbra is várnak.

nem nyújtom, mint a rétestesztát, néhány $z€ervvel és értéktárggyal könnyebben, de visszaérkeztem a fesztiválra. Bencus meglepően délcegen állva várt, de ez csak azért volt, mert merevrészegen egy fának is könnyű nekidönteni.
így az utolsó pillanatban értünk az előadásunkra, de meglett, sikerült!

Bencus szenzációsnak bizonyult! egészen megrázó dramaturgiai pillanatokban hallgatott és amikor a l€ltt őz drámaiságával f€j€lte ketté a színpadot, ott fülsértő tapsban tört ki a hallgatóság, tán Harangozó Teri-díjasként sem volt része ilyesmiben.

öntömjénezés nélkül mondhatom, hogy bár ennyire jól nem teljesítettem, de a tisztes középszer felett hoztam. a kérdések nagyjából felét megértettem, válaszaimban pedig megidéztem Kossuth Lajost! nem feltétlenül politikailag, hanem mert róla ismert az anekdota, hogy egy washingtoni, angolul tartott beszéde kapcsán megállapították, mennyire hasonlít a magyar az angolra, néha el-elcsípni egy ismerős szót.
különösen nagy tett ez úgy, hogy én viszont egyetlen szavamat sem értettem.

és újfent, zajos sikert arattunk, köszönjük a lehetőséget. látok rá kisebb esélyt, hogy nem tölthetünk itt még pár napot, de ha úgy alakul, a napokban is szívesen szót váltunk szavakkal!
most pedig befáslizom Bencust.