️lehet, hogy egyszerűen anakronisztikus mértékben változott meg rövid idő alatt jó pár dolog, csak mi nem vettük idejében észre

korántsem biztos, hogy ez a megértési képlet része, mert én aztán egészen biztos vagyok benne, hogy nincs nálam a bölcsek köve. talán Harry Potternél a Parlamentben. ám ahogy azt már több hónapja mondom, a saját magam részére meghatározott és organikusnak mondott feldolgozási folyamat olyasmi, mint valami hegyi patak, inkább ér, ami ritkán tör fel a fölszín fölé, soha nem akarja magát zuhatagnak mutatni, főleg nem a forrás után 3 méterrel, aztán vagy elvisz valahová vagy éppenséggel elvész az egész.
de e tekintetben mindenképpen fontolva haladás, mindig és elsőként saját felelősség firtatása.

lépésről lépésre, ugye.

na tehát, szerintem komoly esély van arra, hogy saját magunkat zártuk olyan visszhangkamrába, ami lehetetlenné tette észrevennünk, hogy a magyar társadalom jelentős része lényegesen másként gondolkozik bizonyos alapvető kérdésekben, mint akár csak 7-8 évvel ezelőtt.
amit elfedhetett a ‘22-es, egyébként remek kampány és a világpolitikai folyamatok rapid alakulása, végül pechünkre.

saját magam abban a valamelyest kényelmes helyzetben vagyok, hogy amikor világnézeti kérdésekben nekem valami nem tetszett, akkor azt ott és azonnal is nyilvánosan elmondtam.
semmi hősiesség sincs ebben, minekutána semmi hátrányom sem származott belőle.

és valid felvetés, hogy a korszellemet nem kell, nem szükséges irányadónak tekinteni - egy világnézeti pártnak. ilyen volt a MIÉP, az LMP, a korai Jobbik, mostanság a Mi Hazánk. a világnézeti pártokat onnan ismerni meg, hogy nem akarnak vezető kormányerővé válni, illetve a dolgok mélyén dehogynem, hiszen szemben a szépelgő megállapításokkal a térdzoknis, aluljárós pho-levesezők környékéről, a politika a hatalom megszerzéséről szól.
aki politikai pártban politizál és nem akar hatalmat, az hazudik vagy pályát tévesztett.

ugyanakkor ezek a pártok szembenéznek azzal, hogy karakán világnézeti alapon lehet parlamenti képviseletet szerezni, de főhatalmat nem. ezért a hatalom megszerzése érdekében vagy elkezdenek bizonyos irányokban hangsúlyosabban húzódni maguk mögött hagyva a megosztó politikát - lásd a korai Fideszt vagy a végül sikertelenül így cselekvő Jobbikot - vagy abban bíznak, hogy kisebb koalíciós partnerek lehetnek, lásd még az SZDSZ-t.

ebből következően ha anakronisztikus eltérés tapasztalható bizonyos témákban a társadalom tán többsége és egy politikai párt véleménye között, akkor a párt vagy néppárttá válik vagy a fenti utat követheti.
a Fidesz néppárttá vált és nagyszerűen politizált, néppárti megfontolásokkal.

aztán történt/történtek valami/valamik és az események tanulsága szerint a Fidesz néppárti logikával igyekezett világnézeti pártpolitikát vinni. sokakkal együtt azt gondoltam, ez továbbra is néppárti, azaz bírja a társadalom többségének elgondolását, minden pozitív és negatív hozadékával, de nem volt az.
és ez óriási, komoly hiba, pont olyan visszhangkamra-logika, amivel korábban jogosan triumfáltunk az ellenzék fölött.

a kiutat a lefelé tartó spirálból két lehetőség jelentheti. az egyik, ha tetszik vagy sem, de alkalmazkodva a tanulságokhoz, néppárti utat akar járni a párt, megtartva váltópárti lehetőségét. a másik, hogy visszatér világnézeti pártnak lenni, önálló választási győzelem csekély esélyével.
mindkettő mellett szólnak érvek, meg személyes érzelmek is. a harcosan ellenzéki ‘93-as Fidesz pont olyan közel áll a szívemhez, mint az ereje teljében lévő ‘18-as.
de dönteni kell.

számunkra, mondjuk így, jobboldali influenszerek felé pedig az a tanulság, hogy minél hamarabb meg kell tanuljuk, a régi logika többé nem logika, hanem béklyó. és még egyszer, mondom ezt úgy, hogy abszolút az echo chamber lelkes bérletese voltam, az én nagy felelősségem is.
óriási bukások után egyetlen előnye van a helyzetnek. pontosan látod, mi az, amit nagyon benéztél. #politikai

Van abban valami megmosolyogtató, hogy az a teletext, amelyik legyintett arra, hogy egyes németországi középiskolákban a migráns gyerekek fogták magukat és önhatalmúlag elkezdték a nem muszlim…

️ Hol az azonnali dupla családi pótlék, Péter?
👉 Péter azonnali dupla családi pótlékot is ígért.
👉 Ezt sem tartotta be, ahogy szinte semmit.
👉 Szerintetek is egy hazug tróger Péter?

Magyar Péter Rákosi Mátyás örökébe lépett!
A kommunista diktátor is megszüntette a vármegyéket és az ispánokat! Most a magyar kormányfő ugyanezt tette!

Szerintetek rendben van, hogy ez már a sokadik kormányszóvivői tájékoztató, ahol egyetlen, a kormánytól független média sem tehetett fel kérdést? Tényleg ez a demokrácia?
A Fidesz-kormány idején a…

Be kell, hogy valljam nektek, nehéz döntés előtt álltam, a barátomtól is tanácsot kértem.
Ugye…tanár vagyok. Pedagógus kollégáim nagy többsége elhitte Magyar Péter hazugságát a jelentős bérmelésről.…

Hideg-polgárháborús időszakra, egy orwelli világra rendezkedhetünk be, ahol a szeretet valójában gyűlöletet, a béke háborút, a szabadság szolgaságot jelent – mondja Áder János. A volt köztársasági…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média