️nosza, imhol elébb a farba: a mai napon mindörökre s azon túl még 1 napig letészem a lantot, pihenjen csak, búcsút inték

valamikor tán a francia-norvég meccs tájékán, hanem inkább nem is, azt a métát illendő skubizni, megfelelőbb tán előtte, hanem ugye az is meglehet, utána, bizonytalan egy pali volnék ebben most jómagam, bevallom illendően, no tehát a lényeget illetően a helyzet az, hogy búcsút intek az oldalnak, álomra hajtja fejét az aluszékony és nektek, brátim, úgyszólván megmondva csak a köszönet szava szálldogál megrebbenő pillangóként a forró levegőben.
apró s kedves szó, de ez így való s ez jó.

mit mókázik ez a fráter, szólhatna most zabosan egynémelyetek. valóban, a teringettét! ám de még a kutyafáját is! de ebben a helyzetben nincs mit tenni, az idők szavát biza’ követni illendő.

bennem is megszólal persze egy hang, hogy a teremburáját! hogy lehet ilyenkor valaki efajta pernahajder?! de a csuda vigye el, brátim, a csuda vigye el, meg kell tenni.

tudnotok kell, hogy egyszer minden kaland véget ér. gyönyörű, szép dolgok, de attól és amiképpen azok, mert a véges, materiális végzet időkorlátba szorítja őket. kérlek, ne sírjatok, hogy véget ért, nevessetek, mert megtörtént! és azt is meg kell értenetek, hogy soha nem a cél a lényeges, hanem az odáig vezető út.

kisztihand, kézfogások, tisztes főbólintások. kirántott csibehúsok fölött találkozhatunk.

a többi néma csend.