Az €ut️náziáról

A jó halálról való gondolkozás végigkíséri az egész emberi kultúrát. Nem kell ahhoz különösebben avatott ismerőjének lenni a civilizációnknak – avagy éppen civilizációinknak, erre mindjárt visszatérek –, hogy tudjuk, kevés olyan kultúrtörténeti esemény foglalkoztatta jobban a filoszokat, mint a halál maga.

Amely problematika eseti kezelése éppen úgy megmutatkozott évtizedeken át tartó építkezésekben, amely az emberiség legcsodálatosabb, legdöbbenetesebb kézzel alkotott műtárgyait is megalkotta – amúgy a kerék ismerete nélkül minek is az, nem véletlen, hogy az egyiptomi leírások a hükszoszok betörésekor úgy említik az érkezőket, mint olyan harcosokat, akik mének vontatta harci fellegeken rontanak rájuk, értsd, harci szekereken –, vagy akár abban is, hogy százakat m€szároltak le egy-egy nagyság temetésén, Attilától prekolumbián társadalmakig. (Ha igaz, ha nem, mindenesetre ez volt a kulturális mém.)

Ne tudja senki, mi is ez a misztérium, soha el ne mondhassa, soha, senki. Ez a halál. Talán az egyetlen olyan tényleges, létező esemény, amely összeköti ezeket a bizonyos civilizációkat.

De miért is mondom azt, hogy civilizációk? Talán Céline említi egy helyütt, hogy korántsem biztos abban, lehet-e egyáltalán beszélni emberiségről, hogy létezik-e ilyesmi a maga valóságában vagy sem. Gondoljunk csak bele: az ️ntropológiai jellemzőkön túl ugyan mi köthetett, mi kötne össze egy – ha már prekolumbiánokat említettem – olmék kultúrát, a maguk rejtélyes kőfejeivel, a maják részére is példát mutató tevékenységeikkel vagy akár a rituális tömeggyℹ️lkosságokkal áthatott közép- és dél-amerikai civilizációkat mondjuk az olmékokkal már egy időben létező Római Birodalommal, amely az olmék kultúra utolsó napjaiban már biztosan megalkotta a 12 táblás törvényeket.
Ég és föld.

És persze ne essünk abba a hibába, mint amibe a humanizmus kéretlen bélyege által az elmúlt pár száz évben szinte minden értékelő beleesik: hogy csak az alapján értékelünk egy civilizációt, hogy X, Y és Z pontosan mit követett el, aki ahhoz a civilizációhoz tartozik. Mintha nem volna teljesen irreleváns, hogy fényteljes tradíciók értékelésekor a szubjektum krvára ganz egal. Jó, erről itt és most fölösleges volna beszélni.

Visszatérve az elsőre megpendített gondolathoz, ahhoz a bizonyos jó halálhoz, különbség csak aközött volt, hogy adott kultúrák mit tartanak a jó halálnak, milyen körülmények beteljesülése szükséges ehhez. Mi azzal foglalkozzunk, ami ránk, európaiakra érvényes: a zsidó, római és görög hozzáállással.
E téren a judaizmus fogalmi alapvetései képezik leginkább részét a keresztény civilizációnak. Kezdve attól, hogy a Tóra tanítása szerint testünk sem csak a sajátunk; azt, mondhatni, kölcsönbe kaptuk, aztán majd a Jóisten eldönti, mikor kéri tőlünk vissza.

Na, és ha már itt vagyunk, egészen pontosan az €ut️názia kérdésénél – talán már kitalálták, hogy a jó halál gondolata és minden egyéb felvetés erre lyukad majd ki –, akkor bizony fel kell tenni a kérdést: mi fontosabb 2026-ban? Egyáltalán, van-e ennek a kérdésnek az ún. idők jeleinek tükrében egyrészt vagy másrészt értelmezhető relevanciája? Lehet-e ugyanúgy kulturális és csakis kulturális dimenzióban értelmezni ezt a kérdést, mint ahogy manapság a köznapokban – legalább magunknak ne hazudjunk – az összes keresztény alapvetést értelmezzük, vagy ezt másként kell? Nem tudom, kérdezem.

Keresztény tanítás szerint például nincs válás. A mai társadalomban pedig van válás. Szemben áll egymással a kettő? Elég nyilvánvalóan. Keresztény tanítás szerint nincs, nem lehetséges ️️ortu$z. A mai társadalomban van, mégpedig pont Magyarországon meglehetősen liberális az erről rendelkező törvény. Egy sor ilyet fel lehetne sorolni.
Mondhatjuk azt, hogy a halálról szóló keresztény tanítás magasabb rendű, mint a házasságról vagy a gyℹ️lkolásról szóló? Nem állítok semmit, kérdéseket teszek fel. Vindikálhatjuk-e magunknak azt a jogot, hogy eldöntsük, melyik tanítás fontosabb és melyik kevésbé? Válogathatunk-e úgy, mint a piacon? Mert a rómaiak vagy éppen a görögök is teljesen máshogy álltak ehhez a kérdéshez. Meg egy csomó más mindenhez is.

Nem tudom, mi a megoldás és osztom azoknak a véleményeknek egy részét is, amelyek attól tartanak, hogy bármilyen €ut️názia engedélyezése nagyon szürke és ellenőrizhetetlen utat nyitna olyan esetekben, amikor öregekre és betegekre adott családoknak már nincs szüksége. Valid félelem. De azt a meglátást is osztom, aki cselekvőképessége teljes birtokában úgy dönt, úgy döntene, hogy nem kíván borzasztó szenvedésekkel szembenézni.
És szerencsére ebben a kérdésben a nagy általánosságot tekintve, soha nem kell döntenem.