önmagában a világon semmi gond nincs azzal, hogy vagyonos emberek vannak a kormányban. az a szerencse, hogy én régebben is ezt mondtam. azon oknál fogva, mivel nem vagyok se szocialista, se egyéb balos kultusz híve, ezért nem gondolom azt, hogy valaki minél nincstelenebb, annál derekasabb ember - feltéve, de nem megengedve kivételként, ha valaki direkt teszi ezt, lásd még a legkisebb testvért, de ez meglehetősen ritkán fordul elő.

sőt, alapvetően azt gondolom, hogy egy magabíró ember tehetséges, miközben ez egyáltalán nem ökölszabály, de legalábbis általában igaz.

az egy másik kérdés, hogy miközben a kormánypropaganda ezúttal ünnepli Webert meghazudtolva az eleve elrendeltség világos jeleként a gazdasági héroszokat, addig egy kurzussal ezelőtt Várnai Zseni mintájára rikácsoltak, ha megláttak egy H&M-pulóvert valakin.

nehéz propagandának lenni, ugye?

️ amikor a spanoddal túl jól sikerül a szokásos búz️s jellegű poénod és magyarázkodnod kell

️Nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok, ami alapján kiderült, hogy Kapitány István a leggazdagabb miniszter Magyar Péter kormányában.

A Shell Globális alelnökeként havi 49 millió forintot keresett,…

Az amerikai fejlesztésekre lett volna az európai válasz, de végül az évekig tartó előkészületek után megbukott a harci repülőgépek közös fejlesztését célzó francia–német program (FCAS).

Friedrich Merz…

Magyar Péter szerint ő “puritán”, de a hétvégén jachtozott, a vagyonnyilatkozata szerint meg kifejezetten vagyonos ember. DE! Magyar Péterrel nem az a baj, hogy van pénze, hanem az, hogy nem dolgozik!…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média