Trianon után: nem elég az áldozatszerep újraélése

Ha nyertesei akarunk lenni a 21. századnak, akkor nem alakíthatjuk folyton-folyvást a sírva zúgolódó, passzív és gyenge szerepét. Emlékeznünk kell, de mindig hozzáfűzve, hogy ennek ellenére is győzni fogunk.

Azt sem fogom soha megérteni, hogy baloldali „nemzeti hősöket” miért tisztel és tesz a kánonba a jobboldali közösség. De ennek kifejtése most elég ingoványos útra vinne bennünket.
Trianon velünk élő fő öröksége az, hogy sikerült legalább egy évszázadra ellenségé tenni olyan népeket, amelyek egyébként békében és prosperitásban is élhettek volna. Nem vagyok naiv és nem képzelem azt, hogy minden magyar szövetségesnek és társnak tekintett volna volna minden románt, szlovákot vagy szerbet, de a mindahány oldalon maximumig hevített nacionalista törekvések bizonyosan tettek arról, hogy az ilyesmi elképzelhetetlen legyen.

És ha valamik nem voltak később a kisantant országai, hát méltóságteljes, kimért győztesek nem. Az ölükbe hulló lehetőséget többnyire aljas, galád módon használták ki, ami a magyarokkal való bánásmódot illeti.

Napjaink aktuálpolitikai történései minden eddiginél szorosabbra vonták a kapcsolatot Szlovákiával, Szerbiával és bizonyos tekintetben Romániával is.

És abban is biztos vagyok, hogy a mindennapok szintjén sokat javult ezen országokban a magyarok életminősége, de egy csapásra az átlag kisantant polgár nem szereti meg a magyarokat, ha egyszer száz éve arra idomítják, hogy azokat utálni illik. A migráció elleni küzdelem sokakat összehoz, és Közép-Európa szerepének felértékelődése is használt az ügynek, de a történelmi sérelmek ettől még a színfalak mögött lappanganak. A szlovák Fico jó szövetséges lehetett a pőre reálpolitikában, de attól ő még ugyanaz a politikus, aki alig több mint évtizede éppen a magyarok szidalmazásában találta meg a hatásos politikát, nem beszélve a friss fejleményekről.
A szerb Vucic megbízható szövetségesnek tűnhet, viszont az ő előéletét sem kell taglalni.

Ebből persze az is következhet, hogy valójában semmiben sem hisznek, csak a hatalomban – s végül is a magyar kisebbségnek még ez is pozitívum lehet.

Alapvetően a helyzet mégiscsak az, hogy milliónyi magyar él a jelenlegi országhatárainkon túl, és az üres emberkedés senkinek nem használ, csak azok helyzetén ront, akiknek nap mint nap meg kell tapasztalniuk a kisebbségi életet.

Kellemes magunkat olyan sztorikkal elringatni, amik azt az érzetet keltik, mintha az egész világ a mi vesztünket óhajtotta volna, és tulajdonképpen az országcsonkítás is annak szólt, hogy a magyarokat örökre gyengévé tegyék; de „mindössze” a Monarchiát akarták széttépni és a környező – számukra szövetséges – országokat megerősíteni. Az egyéni tragédiák élét ez nem tompítja, de annyi év múltán előbb vagy utóbb az áldozati szereppel is le kell számolnunk. Mert ha aktívak és erősek akarunk lenni, akik nyertesei lesznek a 21. századnak, akkor nem alakíthatjuk folyton-folyvást a sírva zúgolódó, passzív és gyenge szerepét.

Emlékeznünk kell, örökre megjegyezve ezt a napot, de mindig hozzáfűzve, hogy ennek ellenére is győzni fogunk.

Addig is vár még nem csekély feladat a történelem tudományára is, hogy ne egy romanticizált, rózsaszín szemüvegen keresztül lássuk történelmi személyeinket, ne kizárólag az érzelmi szuggesztiók alakítsák elképzeléseinket a politikai folyamatokról, hanem a szikár tények.

És akkor végre világosan látni fogjuk, hogy kik voltak a magyarság támogatói, védelmezői; és azt is, kik gáncsolták és tettek keresztbe a nemzetnek, a szépen szóló, negédes szavakon és baloldal ránk kényszerített, történelemszemléleti ferdítésein túl.

Tragikus évfordulóra emlékeztünk tegnap, de erőt is kell belőle merítenünk. Több mint 1100 éve itt élünk, létezünk és erősödünk. Ezen semmi sem változtat.

A háború miatt fontos Ukrajna EU tagsága, itt a vonatkozó előírás.....

Olvasom csoportokban, Fidesz közösségekben, hogy Sulyok Tamás oszlassa fel azonnal az Országgyűlést, meg hogy Főparancsnokként álljon a hadsereg élére...... most komolyan, a hülyeségvonaton ingyenes…

Teljesen elmentek otthonról Ursula von der Leyennek

👉👉👉Oroszország Ukrajna elleni háborúja egyre közvetlenebb fenyegetést jelent Európa keleti határain fekvő országokra – jelentette ki az Európai…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média