az alábbiakat 2018-ban, azaz több mint 8 éve, a választások után írtam. mindezt azért fontos leszögezni, mert nem az elmúlt 2 hét szülte szavak.

“A kétharmad elérése a Fideszt is két irányba indíthatja el. Az egyik: meggyőződésükké válik, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, mindent a lehető legjobban csináltak és semmin sem változtatnak; a másik, hogy óvatos kiigazításokat kezdenek el a csatazaj elültével.

Háborús helyzetben a hűség mindenek felett áll. Kevésbé magasztosabban mondhatjuk betyárbecsületnek is. Az értékközösségben álló emberek összezárnak, mert tudják, hogy az általuk vallott és óhajtott világ vázának megmaradása nagyobb érdek, mint az annak részleteiről tartott vita. Ez a tényállás vasárnap éjszakáig tartott.

Mostantól arról is beszélnünk kell majd, ami nincs rendben.
Vitázni, kellemetlen döntéseket hozni, bizonyos szituációkat akár radikálisan megoldani. Egymás között, egymással. Az alapvető elvek közös megvallása után a legrosszabb, amit tehetünk, hogy ami eddig zavart minket, azt ad actaként kezeljük. Ilyet nem tesznek olyan közösségek, amelyek sorozatban harmadik alkalommal kapnak óriási társadalmi felhatalmazást.

Visszatértünk a kis szent háborúból, hogy folytassuk a nagy szent háborút. Előremutatóbbat nem is kívánhatnék.”

bármilyen kényelmes is lehet, én soha nem mutogatok másokra, magamban keresem a kudarc okait. velem is elfeledtette a sokadik, sikeres választás, hogy a fentiek bizony fontosak volnának. és ami sokáig óvatosan, csöndben megbújik a fűben, az hirtelen nagyot tud csapni. alamuszi nyuszi, mondjam még?
így csapott ránk vissza ‘26.

és még egyszer. rettentő nehéz évek jönnek. de mi itt maradunk. nem triumfálunk, nem lármázunk, mert a felelősség közös, ahogy a közösség is.
hiszem, hogy nem is olyan sokára fordul a hadiszerencse.