️Ha a Tisza kiszivárgott energiaátállási terve megvalósulna, a mostani rezsiköltségeink legalább háromszorosukra emelkednének.
Az úgynevezett energiafüggetlenségi adó a kevésbé tehetős háztartásokat is…
- Nem tudom, ki foglalta le a házunkat: a Kommunista Párt-e vagy a Demokrata Nők? Vagy ez a kettő azonos?
- Megint: Lukács György könyve, az Írástudók felelőssége. Használhatatlan könyv, elveszett ember. Egyszerűen: a dolgok nem úgy vannak, mint ahogy ő hiszi, látja, akarja. Még politikusnak sem jó, csak ellenzéki agitátornak.
- Az ablak alatt népi kedélyeskedés. Egy nő. Hogy mennyien fognak lógni, s hogy most majd jön a kommunizmus, most majd ő lesz úr és nagysága. S hogy majd mennyien fognak lógni. Maga is, Lévai bácsi, maga is benne van a fekete könyvben. Részeg volt? Úgy hangzott. Félórán, háromnegyed órán át akasztófa minden percben. S milyen élvezettel!
——
Szabó Lőrinc olyasfajta módon áll kimagaslóan a 20. századi magyar irodalomban, mint Füst Milán. nem azért, mintha annyira bekategorizálhatatlan és magányos egyediségű volna, mint Füst, inkább azzal, ahogy személyisége és időnként egészen delejező lírája egymásba fonódik. már fiatalon ünneplik és 31 éves korára megírja a magyar szerelmi költészet legletaglózóbb, legőszintébb versét, aminek döbbenetes hatásához kevesen tudtak később közel kerülni.
persze emelt már be ebbe a világba Baudelaire egy oszló tetemet vagy éppen József Attila nemes egyszerűséggel a sz
️rt, de akkor is.
gyanúsítják később szélsőjobbos elhajlással, sokáig semmit sem, majd alig publikálhat és mire megint elkezdene kinyílni számára a világ, meghal.
Lóci, Dsuang Dszi, Kalibán, A huszonhatodik év, Omar-Khajjámtól Pindaroszig műfordítások; Szabó Lőrinc testesítette meg azt a szellemet, amitől a 20. század első fele nem csak nyomorúságos és szörnyűséges, de felemelő és káprázatos is tudott lenni, sokszor tele reménnyel és mára már-már elképzelhetetlen műveltséggel.
pont tegnap született 124 éve.
️Ha a Tisza kiszivárgott energiaátállási terve megvalósulna, a mostani rezsiköltségeink legalább háromszorosukra emelkednének.
Az úgynevezett energiafüggetlenségi adó a kevésbé tehetős háztartásokat is…
1️⃣1️⃣ nap van hátra a választásokig
Íme a mai grafikon! 
Januárban a bruttó átlagkereset elérte a 840 ezer forintot, s ebből a rendszeres átlagkereset is megközelítette a 700 ezer forintot.
️
A nem…
Itt a „Hormuz-infláció”: minden drágulhat
Közel egy hónapja áll a forgalom a Hormuzi-szoroson – azon az útvonalon, ahol a világ energia- és nyersanyag-kereskedelmének jelentős része halad át.
Kiesett…
Az Emirátusokból sem jön egyhamar olaj: Európának új beszállítókra lesz szüksége
️
️
️
Jó reggelt, április 5.én újra miénk lesz a Gellért hegyi Citadella 🤝 köszönjük. Másik téma, a baloldali megmondó emberek.....megye 3as ligája...van pár ilyen! Mindenki tudja és látja kik milyen…
️Óriási az érdeklődés a teljes felvétel iránt! Te is kíváncsi vagy?