Hát micsoda egy borzasztó szomorú eset, hogy Mécs Imre, az ’56-os forradalmár, halálraítélt a végén már MSZP-s képviselő volt? Ama párt jogutódjának frakciójában foglalt helyet, amely párt jogelődje őt halálra ítélte a magyar nemzet érdekében végzett tevékenysége miatt. Milyen keserű ocsmányság ez? Hát Darvas Iván, aki szintén börtönben ült ’56-ot követően, aztán az SZDSZ egyik leghangosabb prominense volt haláláig? Görgey Gábor, akit a komcsik kitelepítettek, később a komcsi ügynök Medgyessy kultuszminisztere volt.

Szóval micsoda sötét játéka ez a sorsnak? Mi történik, mi történhet emberi életekkel, életutakkal?

(…)

Szubjektíven meg is lehet érteni egyfajta embertípust. Annyira régóta nem kapnak semmi mást, csakis megalázó vereségeket, hogy teljes mértékben elkeseredetté, egyben elkeseredetten rajongóvá váltak. Volt már itt Bajnai Gordon, Vona Gábor, tanártüntetéses csávó, a NAV-os, paksamétás ember, fekete nővér, Pankotai Lili, Nagy Blanka, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, most meg Magyar Péter, teljesen mindegy. Valaki kell, valaki jöjjön, aki reményeik szerint problémát okozhat a kormánypártoknak. Nem észérvekre, hanem ütésekre vágynak.

Csak azzal nem számolnak, hogy saját visszhangkamrájuk foglyai mind. Ami az elmúlt másfél évtizedben meglehetősen fingszagúvá vált a szellőztetés hiánya miatt, és bár egymás fingját örömmel, ritka kincsként üdvözölve szagolják, fingsommelier-vé válva – pláne, ha ehhez a fingkórushoz immár Magyar Péter gázkitörései is csatlakoznak, na, csak akkor válnak igazán szaglászóbajnokká –, a helyzet mégiscsak az, hogy egymás közt, egymást zabálják fel.

És valami azt súgja, hogy nemcsak szarul érzik magukat, de hamarosan kénytelen lesznek lépni is.
Itt tartunk most.
Az echo chamber brigád meggyőződéssel vallja, hogy amit a közösségi oldalas buborékjaiban lát, az az ország általános állapota és ezzel viszik magukat még inkább jégre. Nekem jó így.