Papiászt Euszebiosz nagyon visszafogott tehetségnek nevezi, de két szemelvényt érdemes idézni tőle.

1. Állítja, az ételek élvezete állandó marad a feltámadásban is, amit később Ireneusz is megerősít. Ez megnyugtató infónak tűnik.

2. Ismertet egy hagyományt, amely szerint Júdásnak nem sikerült az öngyilkossági kísérlete. Ezzel szemben teste úgy megdagadt, hogy még a feje sem fért át ott, ahol különben egy szekér is, szemeit nem tudta kinyítni, szeméremteste, bizony, minden elképzelhetőnél nagyobb lett (bár nem olyan értelemben), továbbá folyamatosan csorgott testnyílásaiból a g€nny és apróbb élőkények elegye.

Amikor aztán valóban kilépett az élők sorából egy elhagyatott tanyán, a bűz annyira megmaradt még Papiász idejében is, hogy megközelíteni sem lehetett a földdarabot.

Nagyon nagy baj, hogy a Tisza visszahozná az MSZP érában megszokott segély alapú rendszert. Mikor egy sok gyerekes nem dolgozó család sokkal több pénzt kapott, mint a szorgalmas szakmunkás. Cserébe az…

Természetesen választhatjuk ezt az utat is, a Tisza tudat útját, de lesznek következmények:
az első és legfontosabb, hogy búcsút mondhatunk a nyugodt, európai viszonylatban is biztonságos országnak, az…

Zsófi! Ne add fel és egy lépést se hátrálj! Meg akarnak törni, mert nem vagy hajlandó beállni az ukrán szatelitpárt a Tisza mögé gründolt, szerződtetett celebcsordába; meg akarnak törni, mert sikeres…

2025 őszén a legújabb generációs mentőautók között jelenik meg a MAN TGE 4.160 “Heavy Duty” kivitel EURO VI-E alapjármű, amely innovatív hajtásláncával, biztonsági rendszereivel és korszerű,…

Néhány megjegyzés arról, hogy mit tud és mit nem tud a fiatalság

1️⃣fiatalnak lenni nem érdem; csak egy állapot - ami sajnos gyorsan elmúlik
2️⃣az ember politikai értékválasztása identitásából fakad �…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média