November elsején a hadügyminiszter, Linder Béla bejelenti, hogy a harctereken zajló csatákat azonnal be kell szüntetni. Azon harctereken, amelyek mindegyike távol helyezkedik el Magyarországtól. Ugyanő mondja november harmadikán, hogy ebben a háborúban nem az antant győzött – miközben még senki sem győzött, sehol –, hanem az emberiség közös ügye.

Mintha egy balliberális tótumfaktumot hallanánk napjaink híradásából.
És hozzáteszi a legszégyenteljesebb mondatokat is, miszerint a béketárgyalásokon is ez az eszmeiség fog bennünket vezetni, ugyanis nem kell többé hadsereg és soha többé katonát nem akar látni.
Mintha csak tetézni akarná a hazaárulást, a pontot az i-re az teszi fel, hogy hirtelen felhangzik egy ellenséges ország himnusza, a Marseillase.

Miközben itthon tort ült a veszettség, az ország határait átlépték a románok, a szerbek és a csehek, és akadálytalanul haladtak előre. Linder és elvtársai bizonnyal koruk trudeau-i mentalitásával gondolkoztak, ami az ellenséget illeti, mely szerint ha meglöd ellenfeleidet, valójában ők győznek.

A Monarchia ezen események közben november 2-án megköti Diaz olasz főparancsnokkal a fegyverszüneti megállapodást, amelyben szó sincs Magyarország megszállásáról. A feltételek kemények, de összevethetetlenek mindazzal, ami végül hazánkra várt. A Károlyi-kormánynak viszont nem kell a Diaz-féle megoldás. Ők saját maguk szeretnének tárgyalni, hiszen mindenhez is értenek.

A teljes írás itt olvasható: https://mandiner.hu/velemeny/2018/10/trombitas-kristof-karolyiek-osbunerol