igyekszem minél ritkábban abba a hibába esni, hogy szubjektív élmények alapján próbáljam meghatározni az objektív valóságot - és nem akarom a saját vállamat veregetni, de ez sokkal gyakrabban sikerül, mint nem.

ezt csak azért mondtam el elöljáróban, hogy nem kell nekem hinni, de saját magam legnagyobb kritikusa ilyen szempontból is én vagyok. és amikor a Békemenet derékhadánál haladva az Alkotmány utca közepéig jutok el, ahonnan a Parlament kupoláját is alig látom, nemhogy magát a Kossuth teret - mert azt nyilván nem -, akkor nekem nehéz beadni, hogy kevesen voltunk.

most nem ez a lényeg. hanem az életkori megoszlás. van ez a tiszás önbíztatás, hogy ők sokkal fiatalabbak úgy alles zusammen és akkor mennyivel sikeresebbek is lesznek. én ugyan nem teljesen értem azt a logikát, hogy miért jó azt vélelmezni, hogy a leginkább választásokon résztvevők tömege nem velük van, de ez legyen az ő bajuk.
és az a helyzet, hogy én soha nem találkozom olyan eseménnyel, ahol ez a tiszás valóságértelmezés kiállná a valódi valóság próbáját.

természetesen nagyon örülök, ha régebb óta fiatalok is jelentős számban ott vannak hasonló gyűléseken. helyes és örömteli, most sem volt másként. csakhogy legalább ennyi korombelit láttam, kicsit talán idősebbeket, kicsit talán fiatalabbakat. nem beszélve arról, hogy olyan nagyon nem kellett a fejemet kapkodni, hogy nálam jóval fiatalabbakat is lássak - sajnos ilyet is egyre könnyebb találni.

én ettől nem érzek rángatózásig feszítő örömöt, mint egyes tiszások. ez a dolgok természetes menetrendje egy néppártnál. mint ahogy tiszás rendezvényeken is hasonló megoszlást látok, ami szintén teljesen rendben van.
mi következik ebből? a reddit bugyraiban és visszhangkamrás Facebook-csoportok rejtekeiben nyilván semmi.

Ha már a propaganda megfékezése a téma, akkor talán a két Soros mikrofonállványnak, a bukott, dologtalan (nyilván a megtakarításaiból él - na persze) politikus Juhásznak és Pankotai Lilinek, akinek…

Elszántak vagyunk. Erősek vagyunk. Kitartunk. Kiállunk. Nem hagyjuk magunkat. Nem hátrálunk meg. Sokan vagyunk. Nagyon sokan vagyunk. Kétszer annyian vagyunk. Sosem adjuk fel. Győzni fogunk!!!

Ezt gondolja Orbán Viktor ANYUKÁJA a békemenetről és a békéért való küzdelemről.

☝️Azt mondták nekem korábban a Tiszások, hogy jaj nekem októbertől mert nem lehet hirdetni...
Nos jelentem mivel eddig sem hirdettem, tisztán organikus volt a tartalmaim megjelenése még jelentős…

Az EU kéri, hogy legyünk kedvesek feladni a szuverenitásunkat?
Hát nem leszünk kedvesek!

egyszer majd én is szeretnék igazi művész lenni ami tudvalevőleg éppenséggel abban merül ki hogy a 444 újságcikkeit kicsit még jobban és érzékletesebbre kiszínezzük aztán a nevezetes úri szalonok…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média