Máré vára az utolsó olyan vár, amelyet - mindeddig - ellenséges hadak ostromoltak. A már rövid tevékenységük idején is legendássá váló Mecseki Láthatatlanok húzódtak be ide ellenállásuk egy pontján, ahol a szovjetek lőtték őket.

Meglehetősen ősi vár, a tatárjárást követően már biztosan áll. Sok érdekesség éppen nem történt a környékén 1956-ig.

Talán már megírtam - szerintem egészen biztosan -, életem egyik maradandó pillanata, amikor a ‘90-es évek végén gyerekként tanúja lehettem, ahogy a Fidesz pécsi csoportja felvette tagjai közé az egyik egykori láthatatlant.
Nem tudom, mi lehet az úrral, sajnos elég valószínűnek tartom, hogy már nem él, de nem felejtem azt a napot. Pontosabban - ahogy ez lenni szokott ilyen volumenű eseményeknél - nem a napot, hanem azt a büszke pár percet.
Hogy ott és akkor azonos levegőn osztozhattam egy hőssel.

Tudok még pár ilyen alkalmat mondani, példának okáért amidőn (ilyen élményekhez ez dívik, nem amikor) Wittner Máriával készíthettem interjút, de ezek ritka alkalmak.

A mecsekiek sokáig, lehetőségeiket nézve pedig nagyon sokáig kitartottak. A vár bevételére a szovjetek és komlói karhatalmisták november 11-én érkeztek. Korabeli beszámoló szerint nem csak harckocsik és tankok jöttek a vár melletti faluba, de helikopter is.
Egy komlói vadász emlékei szerint, aki a szovjetekkel tartott, egy ember - ő lehetett az emléktáblán szereplő egyik hős, Pájer Ferenc - a várból kilépve megadta magát, ne lőjetek, magyar testvérek felkiáltással, mire a már fegyvertelen embert az egyik megszálló lefasisztázta, majd agyonlőtte. Pájer 25 éves volt.

A másik vértanút nem sikerült azonosítani, valószínűleg egy komlói bányász lehetett.