-1-

- "Minden csak vélemény": a Monimos kynikos bölcshöz intézett szavak értelme világos. Nyilvánvalóan hasznos is a kijelentés, ha valaki a benne figyelemre méltót az igazság határain belül magáévá teszi. [1]

- Mint ahogyan az orvosok eszközeiket, késeiket hirtelen műtétre felkészülve mindig kezük ügyében tartják, úgy tartsd mindig készen alapelveidet az isteni és emberi dolgok helyes megismerésére. Mindenben, a legcsekélyebb dolgodban is úgy járj el, hogy ne felejtsd el: e kettő kapcsolatban van egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el az isteni való vonatkoztatás nélkül. Ugyanez áll megfordítva is. [2]

- Sókratés a tömeg nézeteit gyermekek ijesztgetésére való kísérteteknek nevezte. [3]

- Ha valaki azt kérdezné: Vajon hol láttad az isteneket, vagy honnan tudod létüket, hogy annyira tiszteled őket? - válaszolj: Először is az istenek szemmel nem láthatók; azután saját lelkemet sem láttam, mégis megbecsülöm. Így, valahányszor hatalmuk különböző jeleit tapasztalom, az istenek létére következtetek belőlük, s tisztelem őket. [4]

[1] Marcus Aurelius: Elmélkedések 2. könyv, 15.
[2] Marcus Aurelius: Elmélkedések 3. könyv, 13.
[3] Marcus Aurelius: Elmélkedések 11. könyv, 23.
[4] Marcus Aurelius: Elmélkedések 12. könyv, 28.

-2-

Érdemes kitérni Aurelius első szemelvényére, amit Monimosztól, egy künikoszi filozófustól származtat, aki Diogenész követője volt és ez a mondata Menandrosz egy töredékéből maradt ránk más forrásból is.
Nem nehéz megtalálni a párhuzamot a "minden csak vélemény" és a "minden csak hiábavalóság" között. A Prédikátor könyvéről korábban már írtam, mint a Biblia egyetlen olyan művéről, ahol tetten érhetően megjelenik az antikvitás filozófiája, és a judaizmus esetlenebb terminus technikusait kiváltják a görög filozófia terminusai, ezzel adva végül mélyebb keretet és nagyobb, megfontoltabb, átgondoltabb megértést Isten tervéhez.
Teljesen elüt a könyv hangulata a Biblia többi írásától. Már-már a posztmodern ember elidegenedése jelenik meg benne, aki kiüresedésében a deizmusig jut. [1] Szent Ambrus is kiemelt szerepet adott a könyvnek, mikor követve a sztoikusok hármas filozófiafelosztását, erkölcsi tanításnak a Példabeszédeket, misztikának az Énekek énekét, míg a természetről szóló tanításnak a Prédikátort nevezte. [2]

A cinikus iskola felfogása végig tetten érhető. Az iskolaalapító Antiszthenész tanítványa Diogenész, az övé Mominosz volt. Diogenész Kr. e. 323-ban halt meg, Mominosz ebben az időszakban alkotott. A Prédikátor könyvének keletkezése nagyjából a Kr. e. 3. századra tehető.
Az nem kérdés, hogy a Prédikátor szerzője ismerte a cinikus iskolát, mint friss filozófiai áramlatot. Amit nem tudunk, hogy konkrétan hallotta-e/olvasta-e Mominoszt, és felhasználta-e saját művéhez utóbbi talán leghíresebb töredékét. Ebben az esetben nem Epimenidész lenne az egyetlen görög bölcs, akinek szavai bekerültek a Bibliába.

[1] Nem véletlen, hogy a modernitás egyik kedvenc biblikus művéről van szó, a hitetlenek ezt a könyvet szeretik a legjobban a Szentírásból, mondja Sutherland-Bates. (Szerb Antal idézi őt a témában A világirodalom történetében, A Szentírás című fejezetben.)

[2] De Isaac et anima, 4.23