meglehetősen ritkán mondom, hogy egyetértek a Qubittel, de ebben maximálisan: remélhetőleg nem kell évtizedeket várni arra, hogy bezárjon az összes állatkert.
nem kérdés, hogy rezervátumokra és védett parkokra még nagyobb szükség is lesz, mint eddig bármikor, de ezeket nem lumpenprolik garmadájának nyilvánossága előtt kell működtetni, ahol mindennapos, hogy ütik a rácsokat, az üvegfalakat, üvöltenek, sikoltoznak, ezek gyerekeit pedig a fentebb említettek elismerő mosollyal díjazzák, ha ugyanígy cselekednek, hanem a tömegtől távol.

érthetetlen előttem, miért hasznos és miért jó, ha egy vadállatot 3 méterről láthatsz, miközben az neki biztosan nem hasznos és nem jó és még biztosabb, hogy a szűkös helyet sem ő választotta magának, hogy te pattogatott kukoricával és kólával a kezedben bámulhasd.

különösen ocsmány dolog, ha emberszabásúakat és delfineket tartunk hasonló körülmények között, vásári mulatság gyanánt. és persze elhiszem, hogy sokat javultak azóta a körülmények, mióta gyerekként csimpánzokat és nagymacskákat láttam néhány négyzetméternyi ketrecekben, de ettől még a nagyon rossz csak pont ennyivel jobb a nagyon-nagyon rossznál: azzal, hogy nagyon rossz.

A külföldi finanszírozásból működő civil és médiatevékenységek olyan politikai és társadalmi hálózatot rajzolnak ki, amely közvetett módon befolyást gyakorolhat Magyarország belpolitikai folyamataira.

KITÁLAL a megafonos a TITKOS FELVÉTELEN: Trump azt hitte, Magyarral találkozik, nem Orbánnal, azért volt ilyen lelkes, AI-jal változtatták a szavait Péterről Viktorra!
(MENTSD LE, AMÍG LEHET, HAMAR…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média