miért is kap annyi lájkot Magyar Péter és mi ennek az oka?

️Péter kikészül: még az ATV-ben is Varga Juditról áradoztak!

Ma is üzemel a brüsszeli "mosoda".

A brüsszeli globalista elit ma is megvédte, kimosdatta Ursula von der Leyent a Patrióták bizalmatlansági indítványától, pedig:

👉 Három éve önti a pénzt a háborúba,…

A TELJES NYILATKOZATOT ITT TUDJÁTOK ELOLVASNI!

“A tegnapi nappal úgy döntöttem, lemondok a Sziget vezetői pozíciójáról, és a Sziget tevékenységét felfüggesztem, felfüggesztjük.

Azt gondoltuk, hogy a…

Nevetünk, de nem nevetünk.

Ez a spanyol srác ebben a 30 mp-ben mindent elmond Európáról!
De ez a jelen. A jövőt még nem tette bele. A rózsaszín hajúak el fognak tűnni…

Gyakorlatilag minden érdekes most ezen a képen.
Köszönet Dóranak, hogy eljött, és ő debütált az új helyen.
Köszönöm a Mandinernek és a drága kollegáimnak, hogy személyre szabhatom a kuckómat. Azt hiszem…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média