tegnap megnéztük az Egyik csata a másik után című filmet.

mentségemre szóljon, bírom a rendezőt, bírom a főbb szerepeket alakító színészeket és bírom az eredeti szövegkönyvet alkotó írót is, habár ezt a könyvét nem olvastam. további mentségemre szól, hogy a HVG-től a Telexig mindenki hozsannázott a mű nagyszerűségéről - bár ugye ez önmagában is kelthet gyanút -, mert ez egy ugyan jelenben játszódó disztópia, de - mondták ők - egyformán görbe tükröt mutat napjaink jobb- és baloldali elhajlásai elé.
magyarán nem pamflet, hanem művészet. jól át️️sztak.

természetesen a film úgy kezdődik, hogy egy szélsőbalos t€rrorszervezet, akikről a legrosszabb, ami elmondható, hogy kicsit túl mereven tartják magukat biztonsági jelszavaikhoz, megrohamoznak, majd _felszabadítanak_ egy, az amerikai déli határon lévő, illegális migránsokat vendégül látó intézményt.

nota bene, a film pozitív szereplőit onnan lehet felismerni, hogy random módon mindegyikük bizton legalább három tucatnyi migránst rejteget lakása folyosóján, ezzel is mintegy üzenve, hogy ez természetesen nem propaganda.

aztán az is nyilvánvaló, hogy napjaink Amerikájában mindent áthálóz egy tudvalevőleg mélységesen és veszélyesen n️ci mozgalom, ami persze titkos és a legnagyobb kiváltság tagjai közé tartozni. és mivel a film nem karikatúra és főleg nem propaganda, az is nyilvánvaló, hogy a határokat az illegális migránsok ellen védő magas beosztású katona, aki szintén főbb szereplőnk, valójában arra izgul, ha egy szélsőbalos, amerikai-afrikai t€rrorista, - aki persze feltűnően dekoratív -, őt sz€xuálisan ledominálja, mit ledominálja, gyakorlatilag koitál vele, de persze pont olyan módon, ahogy azt az egyszeri tiszás kommentelő írja egy tetszőleges megafonos posztjára reagálva.
még egyszer, kérem, nem propaganda, MŰVÉSZET!

ez tehát az amerikai, patrióta oldal filmünk világában. jelzem, a mű a hazai balos sajtó szerint az év eddigi egyik legjobbja. a szélsőbalos frakció _fricskázása_ pedig nagyjából abban merül ki, hogy főszereplőnk néhány pillanatig KICSIT idegenkedve viszonyul egy nonbℹ️náris karakterhez.
gondolom, ez a görbe tükör.

az Egyik csata a másik után kétségtelen érdemei közé tartozik, hogy bár kifejezetten hosszú, ezt általában nem érzed, a színészek élvezik, a rendezés jó ritmusú, a technikai megvalósítás pazar, ilyen szempontból tehát ügyes propaganda - persze ilyet láttunk már Eisensteintől és Riefenstahltól is -, de számomra egyszerűen rejtély, hogy rendkívül tehetséges emberek, akik azt csinálnak, amit akarnak, miért készítenek pamfletet.
az kevésbé, hogy a balos média ezt miért tálalja egyformán görbe tükörnek.

mondanom se kell, hogy főszereplőnk félárván felnőtt lánya, aki eladdig szikrányi affinitással sem bírt a közélet felé, a film utolsó jelenetében egy tüntetésre készül - vélhetően az illegális migránsok jogai miatt - és apjának, aki úgy engedi el, hogy vigyázzon magára, hiszen magától értetődő, hogy az Eszme️ nevében a bőven nem nagykorú lányod elengeded egy több száz kilométerre lévő tiltakozásra, egyedül, erre azt válaszolja, tudod, hogy nem fogok.

ez a film ostoba. szinte minden szekcióban nagy neveket vonultat fel, de mélységesen ostoba. például mi lesz Benicio del Toro karakterével? honnan tudja, hogy egy _legendás_ t€rrorcsoport tagja volt DiCaprio karaktere? miért segít neki mindenáron? mi a sorsa? és nem egy ilyen szereplő van, aki csak így huss, eltűnik.

nekem tényleg beadták, hogy ez valódi politikai üzenettel bír, de politikailag annyira releváns, mint A szeretet eljön érted klipje. és utóbbin többet is lehetett röhögni.