A nyugati kultúra lassan egyet jelent a mindent elfogadás és a minden egyenrangúsága nivelláló folyamataival, ám ettől még a materiális világ létezése óta az ember mindig hősőkre vágyott, akiket tisztelhet, akikre felnézhet, akiktől ihletet kaphat és akikből panteont építhet. A héroszokra és az általuk megtestesített ethoszra.

Az, hogy ma Mandela és hasonszőrű társai - mondjuk Che Guevara - inspirációs idézetek elkoptatott sordíszei, egyenpólókon szereplő sztárok, ennek a nivellációs folyamatnak a terméke.
Nem bírunk dűlőre jutni afelett, hogy aki egy igazságtalan állapot ellen harcol, az nem kap felmentést egyetlen tette alól sem, csak azért, mert szeretnénk Robin Hoodnak látni.

Mandela egy velejéig igazságtalan állapotból harcolt ki egy hasonlóan rossz helyzetet. És nem egy álmodozó tekintetű, angyali arcú, a világ jobbá tételéért harcoló, legjobb esetben is naiv fantaszta volt, akinek a propaganda beállítja, hanem a fennálló rend ellen fegyveres harccal is küzdő kriptokommunista. Jobb helyeken az ilyeneket t€rroristának hívják és minél hamarabb, minél hosszabb időre kivonják őket a forgalomból. Bizonyos esetekben, ha a világ kereke számukra pozitívan fordul, akkor persze be lehet mindezt úgy állítani, mint a szabadságért végzett, a hatalom által kíméletlenül letört munkát.

Mandela alapította 1961-ben a Nemzet Lándzsája nevű terrorcsapatot, amely bevallottan egy földalatti, katonai szervezet volt és egyértelmű célként fogalmazták meg, hogy szabotázsakciókkal próbálják kicsikarni az általuk óhajtott célokat. Tudjátok, mint a Fek€te Szept€mber, az IR️, az €TA és az ehhez hasonló társulások. Gyilkosokról beszélünk, akik ártatlan emberek v€rében gázolva igyekeztek jobb világot elhozni gonosz követőik részére. Ehhez lazán kapcsolódik, hogy az ANC fegyvereseinek kedvenc kℹ️végzési módja az ún. nyaklánc-módszer volt. Ez abból állt, hogy az elfogott fehér nyakába egy petróleumba mártott autógumit raktak, amit ezek után m€ggyújtottak. A haláltusa gyakran 15-20 percre is elnyúlt. Erről a mész️rlási módozatról később nyilvános fellépésein sokat beszélt Mandela véreskezű felesége is.

1962-ben Mandela végigturnézta Afrikát, hogy pénzt gyűjtsön fegyverekre, végül - ki érti ezt a civilizálatlan viselkedést - amikor hazaérkezett, a hatóságok azért mégis meg akarták tudakolni tőle, hogy miért szeretné csatatérré változtatni az országot? Így amikor 1963-ban lecsaptak a szervezkedésre, fény derült arra, hogy az ANC-t, a dél-afrikai kommunistákat és a Nemzet Lándzsáját összefogva azon dolgoztak, hogy több tízezer szovjet gyártmányú aknát és több mint 200 ezer, szintén szovjet kézigránátot hozzanak az országba.
Feljegyzéseket találtak arra vonatkozóan is, hogy a keleti blokk országai és a Szovjetunió pénzelte volna egy kommunista forradalom kirobbantását Dél-Afrikában.

Lehetetlen feltételezés, ugye? Hiszen a 20. század második felének dél-amerikai és afrikai történelme nem azt bizonyítja fényesen, hogy a hidegháborút szatellitállamokkal vívták a nagyok, és töménytelen pénzt öntöttek egy-egy pártba, hogy bizonyos narratívákat érvényesítsenek. És amennyiben a kommunistákról volt szó, akkor ennek a fegyveres harc is részét képezte. Sajnos általában nem olyan nevetséges jelei voltak ennek, mint mondjuk Gus Hall politikai karrierje.

Mandela tárgyalásán a bizonyítékok között szerepelt az általa írt, Hogyan legyünk jó kommunisták című szamizdat kézirat is. A tényeket azért fontos megismerni, mert így megtudhatjuk, hogy Mandelát t€rrorizmus miatt ítélték életfogytiglanra és nem azért, hogy később Beyonce valamelyik érzelmes nótájára összevághassanak egy klipet az idős Mandela totyogásáról, ahogy Obamával találkozik.

A politikai folyamatok aztán úgy alakultak, hogy Mandeláék kerültek a győztes oldalra. Az 1970-es években a nemzetközi közösség évente dollármilliókkal támogatta az ANC-t, a későbbi lazulással pedig már Moszkva is teljesen nyílt módon adományozhatott 1985-ben szintén súlyos pénzeket a pártnak.

Tudomásul kell venni, hiszen mást amúgy sem tehetnénk, hogy a világ folyamatait irányító erők hőst akartak csinálni Mandelából, ehhez kellett a Nobel-díj, a popkulturális szerep és a mindenki mosolygós, idős nagypapája attitűd, de nekünk ehhez nem kell csatlakozni.