megesett a szívem Dobrev Klárán.

mert egy családi perpatvart kiteregetni, ha annak nincs a közvélemény felé releváns vonzata - mondjuk nem hallgatja le egyik házastárs a másikat, hogy azzal politikai indokok mentén megpróbálja tönkretenni vagy nem kell rá kihívni a rendőrséget, hogy csak kettőt említsek -, egyszerűen nem helyes. gondoltam ezt arra a cikkre utalva, amiben hosszan ecsetelgették, miket csinált Gyurcsány a magánéletében és támasztották alá mindezeket pártbéli forrásokkal.

nem érdekel, nem helyes. ez nem újságírás, hanem vérbő propaganda, most éppen a Tiszának kedvezve. és átéreztem Dobrev szavait, akinek anyaként valóban nem ilyen beszélgetéseket kéne folytatnia kisfiával.

szokás szerint csakhamar kiderült, hogy a kommancsot semmilyen esetben sem ajánlatos megsajnálni, mert azt is kihasználják, hogy neked volt gyerekszobád.

joggal kárhoztatható azok eljárása, akik Gyurcsányról írtak - továbbra is fenntartom, ez helytelen és alávaló, ha Gyurcsány, ha nem -, de ellenkező jelzés hiányában, feltételezem, az igazságról beszéltek.
most meg Dobrev, aki egy hete a joggal sértett anya szerepében tetszelgett, párttársaival nem csupán felült a ‘90 utáni talán legalávalóbb és leggyalázatosabb közéleti rágalmazásának vonatára, de többekkel együtt vezetői is annak.

tanulság? soha ne sajnáld a kommancsot, mert a neveltetésedet is gyengeségként fordítja ellened.

Így épül a baloldal hazugsággyára

A baloldal mindig ugyanazzal a forgatókönyvvel dolgozik. Amikor az ellenzék saját botrányaiba gabalyodik – legyen szó a TISZA-adóról, Ruszin-Szendi felelőtlen…

Bizonyíték nélkül belevágtak a legaljasabb lejárató hadjáratba. Ez a tény. Ebben benne van a tisza, a dk és az összes bukott balos politikus. Mindenkit be kell perelni!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média