Számos alkalommal és helyen olvasható a mai napig is – bár nyilvánvalóan a közbeszéd fősodrát azért nem ez határozza meg –, hogy elvhű, jobboldali, monarchiát esetleg óhajtó, de azt mindenesetre semmiképpen sem ördögtől való rendszernek tartó emberek a Habsburg-dinasztiát ostorozzák, mindenesetre teljességgel jogszerű legitimációjukat vonják kétségbe.

Valami balos érvrendszerrel bevont nacionalizmus ez, az ellenbaloldaliság szokásos megjelenése felhígított princípiumaink között. A legitimáció kérdése ugyanis nem érzelmi kérdés, ahogy egyébként a tiszteleté sem. Utóbbit az érdemekkel és nem az ajándékokkal lehet kiérdemelni, a legitimációt pedig törvényes úton.

Az természetesen vita tárgya lehet, hogy hazánk történelmében a Habsburgok mennyire szolgáltak rá a tiszteletre, az még inkább, hogy a szeretetre – mely megint mondom, témánk szempontjából irreleváns –; de ha valami nem tagadható a realitások talaján állva, az a jogfolytonosságuk törvényes mivolta.

Az 1945 utáni időszak ilyen szempontból is különösen terhelt, de valójában a rendszerváltoztatást követően is azt látjuk, hogy főszabály szerint valaki minél jobboldalibb, annál nagyobb az ellenszenve a Habsburgok felé. Teljes zavar. A nemzeti királyok elsőbbségét hangozzák vissza úgy, mintha egyébként a nemzeti királyok időszakában bármiféle jelentősége is lett volna a monarchák nemzetiségének.

Egy modern kor elvárásait akarják évszázadokkal korábbra vetíteni, olyanforma logikával, ahogy a humanizmus be nem tartását számon kérők bélyegzik meg a régi időket.

Ehhez a sok esetben még pártus Jézussal, mezopotámiai-szkíta rokonokkal, Mu-kontinensről származtatással és egyebekkel dúsított mitológiában világos, hogy nem hihetünk. Nem állítom persze, hogy aki a Habsburgok szerepét történelmi tények elferdítésével kétségbe vonja, az automatikusan ebbe a közegbe kerül – a szalmabáb-érvelés balos találmány –, de azért mélyebbre haladva elő-előkerülnek ilyen felvetések. Ezzel párhuzamosan pedig a nyugati – vagy éppen bármilyen tradíciók – elutasítottsága és megvetése is nő a megnevezett szubkultúrákban. A népek Krisztusa szerep sokaknak kijárhatna, de a szenvedés monopolizálása teljes bizonyossággal tévképzetekhez vezet.