az a szomorú ugye, hogy Szily egykoron remek stílusérzékű újságíró volt. persze, kicsit már akkor is kellemetlennek hatott, ahogy minden harmadik cikkben előkerült Fenyő, mint egykori főnök, a horgászás argószavai meg mesterkélt lazáskodás, de kérem, ez így is egy nagyságrenddel élvezhetőbb, úgynevezett gonzó volt, mint a Népszabadság törzsgárdáját adó nyugdíjas munkásőröket _lazásan_ szórakoztatni akaró Uj Péter, nem beszélve a világéletében hót(sic!) unalmas Németh Péterről vagy az egyik előző életében bizonnyal Bernard Gui által szekált, mentálisan egyre kétségbeejtőbb helyzetbe kerülő Tótáról.
ott volt aztán a Cink is, amit Gazda Alberttel közösen kifejezetten szórakoztató, persze nyilvánvalóan balos, de fogyasztható termékké varázsoltak.
hát, ezt teszi az emberrel, ha mégoly tehetséges is, de évtizede nem terem babér azoknak, akiken persze szintén hahotázna, de a nap végén egy sör fölött elmondaná, hogy ért mindent.
a megkeseredettség, az nincs jó hatással semmilyen képességre sem. és hát Szily bácsi hosszú évek óta már lesüllyedt a 444-es átlagra. persze nem volna kötelező ott lenni.
mert ez a cikk esszenciája, mit esszenciája, kvintesszenciája mindennek, mondja a bennem élő Lakat T. Károly.
eleve jön valami szalmabáb-érvelés, miszerint az Ovádi képviselő szerint a kutya az a von der Leyen - én sem értem -, innen eljutunk odáig, hogy a laktanyában őt _proto-fideszesek_ vegzálták, majd saját gondolatmenetét lövi lábon mindazzal - miszerint ilyen aljasságot csak a gaz fideszesek tesznek -, hogy Prága önkormányzata pont ugyanúgy tiltaná a kutyákkal koldulást, mint a kormány.
én Prága főpolgármesterét eddig nagyjából féltucatnyi Karácsony Gergellyel közösen vigyorgó fotón láttam, ami nem tűnik egy fideszes pozíciónak, dehát ezt Szily bácsi biztos jobban tudja.
mindegy, mindenki megöregszik.
/posztok.hu








