nyilván valamelyest ez vihar egy pohár vízben, túlreagálni is fölösleges, a művésznő egy bocsánatkéréssel elintézhetné - én nagyjából soha, semmilyen esetben, se politikai, se popkulturális színtéren nem vagyok híve a cancel culture-nek, meggyőződésem, hogy egy szabadságban alapvetően bízó és gondolkozó ember nem lehet az, mert pont az garantálja a szabadságot, hogy vannak veled egyet nem értő emberek is -, meg olyan mostanság a könnyűzenei szcéna, hogy a Sajó az Afterban meg a 444 csak úgy emel fel igazán, ha valami ilyesmit csinálsz és az tudat alatt is befolyásolhat.

ennél érdekesebb a mindenkori ügynöksajtó reakciója. azok ugyanis kéretlenül, lelkesen, pacsizva állnak bele _MINDIG_ a vesztes pozícióba. mert ez az az álláspont, ami persze a mindenkori SZDSZ, Momentum és tsai meg etc. szavazóknak szimpatikus, csak ez a hozzáállás ugye önállóan 2006 óta nem képes 5 százalékot sem elérni.
úgyszintén ez az a szituáció, amire egy mégoly balos gondolkozású ember is azt mondja, olvasva a cikkek címét, hogy na jó, azért ezt mégsem.

és itt akkor most olyan mélyebb megfejtésbe bele sem kezdek, minthogy a felforgatók mindig apránként haladnak előre - lásd még a slippery slope jelenségét -, mindig csak egy kicsit, észrevétlenül nyomulnak, a végén meg azt sem tudod, mi érték és mi nem az, hiszen minden relatív és megkérdőjelezhető, elvtársak, nincs abszolútum.

ez itt most a “tulajdonképpen a Himnusznak se adj tiszteletet, MUHAHA”-féle próbálkozás, láttuk ezerszer.

mellesleg ugyanez a kör volt az, amelyik magyar vagy amerikai popénekesnőket korábban teli szájjal nevetett ki, miközben az egyetlen hibájuk az volt, hogy tiszteletteljesen, állva, csak éppen megkérdőjelezhető ízléssel vagy szöveget hibázva adták elő a Himnuszt.

száz szónak is egy a vége: a művésznőt nem érdemes túlzottan pellengérre állítani, ilyen közegben mozog ő is. a közeg, na, az más kérdés.