Van egy érdekes aspektusa Jézus kivégzésének, amit sokan figyelmen kívül hagynak. Tán azért is, mert - a történeti valóságot alapul véve - egy aktuálpolitikai kérdés okozta halálát.
Történt ugyanis, hogy amikor Jeruzsálembe vonult, már alig volt olyan, aki ne ismerte volna a nevét. Páran már addigra is elfordultak tőle, de a városhatár átlépése egy diadalittas ceremónia kezdete volt, apostolai és tanítványai kíséretében. Valószínűleg kifejezetten nagy volt az ünneplő tömeg, legalábbis Máté erről tudósít: „A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.”

Minden adott volt tehát egy forradalom kirobbantásához. A nép ugyanis legalább annyira egy politikai vezér Messiást, mint vallási vezetőt várt, egyfajta cezaropapista berendezkedés kiépítését. Jézus bevonultakor az ujjongók jelentős része abban bízott, hogy ha valóban Jézus a Messiás, akkor nincs mese, a rómaiak napokon belül kitakarodnak az országból, Izrael pedig újra nagy és erős lesz. Ezért óriási csalódásnak bizonyult, mikor az addig csak mendemondákból tájékozódó tömeg nem kapott semmilyen hadiparancsot, de még utasítást vagy uszító beszédet sem. Borítékolható volt a népszerűség elvesztése, Jézus szinte napokon belül elbukta a tömeg szimpátiáját. Az emberek nem értették, hogy mit akar ez a gyanús elem, aki amúgy is Galileából jött, ami egyáltalán nem volt megbecsült vidéke az országnak.

A budapesti középosztály sem tudna sokat kezdeni egy szabolcsi munkással, legyen bármilyen művelt is az illető, ugye, főleg ha nem puffogtat a körükben feltűnően divatos politikai fordulatokat, csak annyit állít, hogy egy jottányit sem akar abból elvenni, ami most is érvényes.

Persze a főpapság rokonszenve már rögtön az elején hiányzott, hiszen ők ugyanazt gondolták, mint a köznép: érkezik valami vándortanító és lángba boríthatja azt a kényelmes, mindennapi helyzetet, ami az ő vezető szerepüket is biztosította. Hiába látták, hogy erre Jézusnak semmi ingerenciája, végül az ország egyik ünnepelt és rajongott személyéből pár nap alatt pária lett.
És bár mindezeket nemigen tárgyalja a Biblia, így rögtön érthetőbbé válik, hogy Pilátus kétségbeesett "menekülési kísérleténél" - nyilván a háta közepére sem kívánta az egész balhét - a tömeg és a főpapság miért Barabbást választja és nem Jézust. A galileaiban csalódott a köznép, sejtelmes mondatokra egyáltalán semmi szükségük sincs. Ellenben Barabbás útonálló, valódi fegyverforgató, talán még zelóta is. Azaz könnyedén elképzelhető, hogy számos keserűséget és kényelmetlenséget okozott a rómaiaknak. Egy évszázadok óta elnyomásban élő nép könnyedén szereti meg az ilyen pre-Robin Hoodokat. És ki csodálkozna ezen?

A főpapok örömmel támogatták a döntést, mert ők pontosan tudták, hogy egy mezei bűnöző semmilyen veszélyt sem jelent a hatalmukra. Valószínűleg rövid időn belül a rómaiak megint elfogják, senki nem is fog rá emlékezni, aztán mindenki jól jár.
Pilátus egy ideig kitart, érzi, a közrendet jobban szolgálja egy szükségtelen kivégzés elkerülése. („Semmi bűnt nem találok ez emberben.” (Lukács 23,4); „értsétek meg, nem találok benne semmi bűnt” (János 19,4); „én nem találok bűnt ő benne” (János 19,6)
Végül az események addig eszkalálódtak, hogy Pilátusnak muszáj volt elítélnie Jézust, mert a főpapok egyenesen a zsidók királyának állították be - aki ilyet soha nem állított magáról -, ez pedig már sokkal komolyabb elbírálás alá esett. Bár Pilátus érzelmeit nem ismerjük, ilyen kockázatnak semmiféleképpen nem akarta kitenni magát. Legyünk őszinték, minek is tette volna? („A ti királyotokat feszítsem meg? „Nem királyunk van, hanem császárunk!” (János 19,14–15)

Jézus pere a történelem egyik legelső, pontról-pontra feljegyzett koncepciós eljárása. Halálra ítélésében vallási ellentétek vagy magasztosabb elvek nem játszottak szerepet, kizárólag a politika. És persze a tömegszellem, ami mindenhol és mindenkor felbujtható a legaljasabb igényekre.