Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ma Ukrajna jobb állapotban van bármilyen szempontból is, mint bármelyik nyugat-balkáni ország. Ez egyszerűen nonszensz.
Brüsszel óriási nyomást fejt ki annak…

soha nem szabad elfelejteni, hogy 1990 tavaszán Marosvásárhelyen mi történt. felbujtott románok százai szó szerint meg akarták semmisíteni a helyi magyarokat. a román titkosszolgálat által odabuszoztatott románok az RMDSZ székháza elé gyilkolni érkeztek. ekkor történt, hogy a román hatóságok azt hazudták a magyaroknak, megvédik őket, mikor elhagyják a székházat, aztán tétlenül nézték, mikor a csőcselék rájuk rontott.
ekkor vakult meg fél szemére Sütő András, úgy megverték.
másnap este még súlyosabb pogromra készültek a románok, mert a magyarok is ellentüntetést jelentettek be. ebben a helyzetben, mikor teljes realitás volt, hogy magyarok tucatját lincselik meg - még egyszer, BezzegRomániában, 1990-ben -, megérkeztek Puczi Béláék, az azóta joggal legendássá vált felkiáltással: ne féljetek, magyarok, itt vannak a cℹ️gányok!
a vásárhelyi romák közbelépésén múlt, hogy nem ölték aznap halomra a magyarokat, így is több halálos áldozata volt annak a napnak. ha ott és akkor nem állnak ki ők, szó szerint agyonverték volna a tiltakozókat.
soha ne felejtsük el ezt a hőstettet.
Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ma Ukrajna jobb állapotban van bármilyen szempontból is, mint bármelyik nyugat-balkáni ország. Ez egyszerűen nonszensz.
Brüsszel óriási nyomást fejt ki annak…
Új korszak kezdődött az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatában. Innentől kezdve a kölcsönös tisztelet és előnyökre való törekvés határozza meg a kapcsolatunkat.
Nagyra becsüljük az Egyesült…
Digitális Témahét 2025 – Ünnepeljük együtt a digitális pedagógia 10. évfordulóját!
Az elmúlt három évben 579 ezer notebookot adtunk át a köznevelésben tanulóknak…
Prime Minister Viktor Orbán said on Sunday that retail chains were making out-sized profits on food and "we had to step in".
In a video posted on the government's Facebook page, the prime minister said…
Péter Szijjártó, Minister of Foreign Affairs and Trade, said on Saturday that he had consultations with his new Austrian counterpart about continued violations of the ethnic Hungarian community's…
Elfogadhatatlan a parlamenti füstölés #fidesz #fideszfrakció #fideszpress #politika #politikaitartalom #politikus #magyarpolitika #csakafidesz #stb #sohatöbbetbaloldal…
Nem engedünk a brüsszeli nyomásnak: az ukrán csatlakozásnak csak a közvetlen költsége az első évben már 5️⃣0️⃣0️⃣ ezer forint lenne minden magyar családnak!
Menhelylátogatás, Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Alapítvány, Lajosmizse.
A rászoruló állatok is megérdemlik a szeretetet és a törődést. Ezért a hétvégén ellátogattunk a Mentsvár az…