Drezda 80 évvel ezelőtti elpusztítása nem csupán szégyenfoltja a szövetségesek tevékenységének, hanem az az esemény, ahol a progresszív, baloldali véleményformáló réteg nem képes a kimért magyarázkodásra, inkább háttérbe vonul és igyekszik passzolni a témát. Drezda ugyanis jelkép. A hideg, mérnöki szemmel elvégzett pusztítást látjuk benne.

A város lerombolásakor nem csak egy pótolhatatlan szépségű barokk város vált a földdel egyenlőve, de a közvélemény számára is a szövetségesek erkölcsi ethosza. Amikor Churchillről, erről a véreskezű, háborús bűnösről figyelhetünk újabb és újabb tirádákat, mindig az az ultima ratio, hogy a szövetséges haderők, ha tettek is megkérdőjelezhető erkölcsiségű dolgokat, ám ők voltak a Jók. Itt állnak előttünk ezek a történelmi személyek, akiket feltétlen tisztelet illet, mert a szabad világ apostolaiként küzdöttek. A Jók ugyanis a Jó Eszmék oltárán bármennyit áldozhatnak. Ha a távoli cél, amiért küzdenek, Jó, akkor minden meg van bocsájtva. (Különben itt megfigyelhetjük a progresszió teljes átitatottságát a marxizmussal. Tudniillik a végén majd nagyon jó lesz, addig meg csak eljutunk valahogy.)

Számomra viszont nem kétséges, hogy háborús bűnöket nem a Jók és a Rosszak tudnak elkövetni, hanem mindez a háború kegyetlen, embertelen, ocsmány természetéből fakad. Végtelenül egyszerű és bugyuta hozzáállás abban bízni, hogy akik nekünk kedvesek a politika színpadán, azok fedhetetlenek is. A szappanoperák világát totál fölösleges beemelni a történelem és a politika színpadára.
Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy adott esetben a legkisebb kétely nélkül állíthatták volna bíróság, majd hóhér elé Rooseveltet, Churchillt és Sztálint.

Hogy mennyien égtek el a drezdai pokolban? Ma sem tudjuk a pontos számokat. Hamuvá változott embereket nehéz összeszámolni. Nagyjából 1 millióan lehettek a bombázások idején a városban, a mai, legelfogadottabb becsléseink 150 és 200 ezer fő közé teszik az elpusztultak számát. Drezdában egyetlen éjszaka alatt elégett százezernyi ember.

A véralgebrát bírja és kívánja a haladás amúgy is, nem igaz? Borzalmat hasonlítani a borzalomhoz, mérni próbálni a mérhetetlent, osztályozni a tragédiákat. Arthur Harris hideg elhatározása, a háttérben Churchill beleegyezésével a polgári lakosság _tudatos_ mészárlására mennyit ér a skálán? Ki merészelhet ebben a műveletben relációjelet használni? A drezdai köztereken emeletes házak magasságáig felhalmozott, elszenesedett holttestek képei miért nem azt az utat járták be a közvélemény lelkében, amit be kellett volna? És miért kéne úgy tennünk egy pillanatig is, mintha elfelednénk, hogy a bombázást követő napokban az Elba mentén menekülő civileket szisztematikusan, gépfegyverrel lőtték az angol és amerikai gépek, további sokaságot meggyilkolva?

Drezdára emlékeznünk kell, mert annak a mementója, hogy ti sem vagytok Jók. Se jogotok, se erkölcsi alapotok nincs ilyeneket gondolni.

"Láttam Drezda pusztulását. Láttam a várost előtte, aztán kijöttem az óvóhelyről, és láttam utána, és kétségtelen, hogy az egyik reakcióm a nevetés volt. Isten a megmondhatója, így próbál a lélek egy kicsit megkönnyebbülni.” Kurt Vonnegut