A Don-kanyarban történtek engem is családilag érintenek, hiszen az egyik dédapám soha nem jött onnan vissza. Hogy elesett vagy hadifogságba kerülve élt-e még; senki sem tudja és valószínűleg soha nem derül már ki.
Azt viszont tudom, hogy dédanyám, akit szerencsémre ismerhettem, élete végéig nyomára akart bukkani és nem adta fel a reményt, hogy rájöhet, mi lett a sorsa.

Százezernyi hasonló tragédia a Don-kanyar, amelyhez magyarként mindenki hozzászokhatott a 20. században.

De - és ez egy nagy de - ettől még nem válnak valóssá az elmúlt 70 évben a hadseregre és az akkori vezetésre szórt szidalmak. A 2. magyar hadsereget nem áldozatnak szánták, hanem a kor legjobb, Magyarországon elérhető felszerelésével indult útnak, az ország fegyverkészletének felét (!) a hadsereg kapta. A parancs, ami később Jány Gusztáv kivégzését is elhozta, azonnal elnyerte Horthy rosszallását, aki nyomást helyezett Jányra és végül áprilisban visszavonásra is került.
Jányit 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellene emelt vádak alól.

Az akkori közélet java is képviseltette magát a hadseregben, gondolhatunk itt Horthy és Gömbös fiaira, mindketten elestek.

Ám legfőképpen az kamu, hogy komolyabb harci cselekményeket nem hajtottak végre. Elég annyit mondani, hogy az urivi, szovjet hídfőállás több mint 130 harckocsijából nagyjából 80-at elpusztítottak.
A 2. magyar hadsereg veszteségei súlyosak voltak, nagyon súlyosak, de mit mondjanak a németek, akik Sztálingrádnál arányaiban sokkal több embert vesztettek? És a szovjetek, akiknél a Voronyezsi Frontban több tízezer ember elesett a magyarokkal összecsapva?

A 2. magyar hadsereg komoly vesztésegeket okozott a Vörös Hadseregnek és nem azért érkeztek, hogy tálcán kínálják megadásukat.
A szovjetek terve a körbezárás és a teljes megsemmisítés volt, ez egyedül a magyar katonák hősiessége miatt nem történt meg.

A szocializmus éveiben keletkezett hamis mítoszokkal ideje leszámolni. Ettől nem lesz kisebb a gyász, de hazug magyarázatoktól sem.