JANZA RICHÁRD
1995. 08. 17. - 2017. 03. 18

Miközben ezeket a sorokat írom Neked, én megállás nélkül csak sírok. Mert ezeket a gondolatokat nem mondtam el neked, most pedig már késő...
Nem tudok annyit írni, hogy megköszönjem, mennyi mindent tettél értem. Te voltál az egyik, aki befolyásoltad az életem. Miattad lettem olyan, amilyen.

Úgy gondolom bátran hívhatlak én is a testvéremnek. Hiszen azok voltunk. Bár nem vér szerint, de mi AZOK voltunk.

2005. július 18-án találkoztunk először a vízi telepen. Bár akkor még nem, de két év múlva már biztosak voltunk benne, ez egy hosszú barátság lesz...
Úgy érzem, már a kezdetektől kiegészítettük egymást és megbíztunk egymásban. Páratlan volt a mi kapcsolatunk, félszavakból megértettük egymást, a végén már egy fél húzásból tudtuk, mit gondol a másik. De ezt csak mi érthetjük, tudjuk, senki más...
Ez tett különlegessé minket, Téged.

És bár sosem akartam beismerni, míg kajakoztunk:
Nagyobb tehetséged volt a kajakozáshoz, mint nekem, kiemelkedő alakja voltál a férfimezőnynek. Soha nem hitték - mégis mindenki félt Tőled, hiszen tudták - mire vagy képes. Én pedig örülök, hogy egy ekkora kajakos mögött ülhettem, és érhettünk el együtt sikereket!
Mert nélküled soha, semmi nem sikerült volna.

Egy olyan ember távozott közülünk személyedben, amilyennek a gyerekeimet akarom!

Hallod Risu?
Tudom, hogy hallod!
Olyanok, mint amilyen Te voltál!...

Egy talpig becsületes, mindig reálisan gondolkodó, szerény, visszafogott fiú, akiben egy csepp rosszindulat nem volt világéletében. Akinek mindene az autók és a barátnője volt, akit egyszer nem kellett megkérni szivességekre, hiszen magadtól tetted szívből; számtalanszor felkötötted a hajóm, hazavittél, segítettél, elintézted a dolgaimat kérés nélkül ebben a szűk 12 évben...

Azt akartam, hogy a gyermekeink pontosan ugyanúgy nőjenek fel, ahogy mi lettünk egymás mellett kisfiúkból férfiak.
Azt akartam, hogy a Te gyermekeid és az enyémek majd egyszer együtt játszhassanak a játszótéren, és ők is legjobb barátok legyenek, akárcsak mi.
Azt akartam, hogy ha a gyermekeim majd megkérdezik tőlem, hogy "Apa! Ki ez a bácsi?", akkor arra azt válaszolhassam, hogy "Ő a legjobb barátom. A keresztapátok, akihez bármikor odamehettek, hiszen mindenben számíthattok rá"...

De ezt már nem mondhatom nekik...
Nem mondhatom nekik, hiszen itt hagytál minket.
Itt hagytál engem, belül a szívemben pedig hatalmas, senki által be nem tölthető űrt hagytál magad után.
Elmentél, és többé már nem jössz vissza...

De hidd el nekem, amíg élek Risu!
Az én gyermekeim tudni fogják, hogy ki volt Janza Richárd, és mit tett az apjukért!

Az én szívemben az emléked tovább él, és örökre ott leszel velem...
TESTVÉREM!❤

NYUGODJ BÉKÉBEN!