Ha nemcsak a saját, hanem a közösséged pénzéért is felelsz, akkor legyél még egy fokkal óvatosabb! ☝️
️Jusson eszedbe, hogy a sürgető hívás MINDIG gyanús️
️Még több tanács a kommentben lévő közleményünk…
Egy képen a hétvégi balos tünci fele!
Barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy kasszasiker volt hétvégén az újév első külföldről fizetett balos tüncije, ami a végére már egy ilyen kissé kellemetlen, kocsmai hangulatba fordult át.
A képen látható Momentum TizenX veretes gárdája viszont ezt is túlszárnyalta: szerintük ugyanis a pedagógus béremelés az ő sikerük volt…
Csakhogy az uniós források megjöttek, a tanárok bérét pedig már megemelte a kormány – nem is kis mértékben!
🫵 Ebből is látszik, hogy ez az egész nem volt más, mint egy fizetett hangulatkeltés, a kormány destabilizálásának harmatgyenge kísérlete.
A magasröptű esemény csúcspontján a résztvevők száma – a szokásos módon – nagyjából az 50-et verdeste, vagyis a képen látható ifjúkommunista brigád literálisan a tüntetés létszámának felét adta. Naaaagy siker.� Szóval ahogy látom, ezen a hétvégén sem bukott meg a Zorbán…
Ha nemcsak a saját, hanem a közösséged pénzéért is felelsz, akkor legyél még egy fokkal óvatosabb! ☝️
️Jusson eszedbe, hogy a sürgető hívás MINDIG gyanús️
️Még több tanács a kommentben lévő közleményünk…
Nagy István: a gazdák szolidárisak a gazdákkal.
Minden, ami Németországban történik, minket is érint. Európa jövőjét komolyan meghatározza.
2️⃣0️⃣+C+M+B+2️⃣4️⃣
️ Házszenteléssel indul a hét államtitkárságunkon.
Köszönjük, Makkai László atya, a közös imádságot.
SIKERES NŐK/ SIKERES TOP 50 2024 különszámában ️ Reka Fodor inspiráló példája.
Réka férjével közösen hozta létre az Afréka Alapítvány-t, melynek célja, hogy elmaradott országokba, térségekbe és…
Emlékezzünk!...
Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: “…Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.” (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Ma 116 esztendeje, hogy…
Viszlát Erdély!
Irány haza
️ Ez tényleg csak egy cirkusz volt.
️Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. Az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott,…
A V4 együttműködés eddig eredményes érdekérvényesítő volt az európai uniós döntéshozatalban, fontos, hogy a továbbiakban is megőrizzük az ebben rejlő lehetőségeket.
Erről volt szó a V4 jelenlegi - cseh…
A jelenlegi brüsszeli bürokraták el akarják törölni a magyar rezsicsökkentést.
Meg kell védenünk az EU legolcsóbb gáz-, villany- és távhő árait!
Brüsszelben változás kell!