33 éve: Marosvásárhely Fekete Március
️ Harminchárom évvel ezelőtt, 1990 március 19-én leállt a megszokott élet Marosvásárhelyen. Egyik pillanatról a másikra háborús helyzet alakult ki a városban, minden megváltozott.
️ Az akkori posztkommunista, Iliescu-féle román vezetés a poraiból feltámadó Securitate közreműködésével megtámadta Marosvásárhely magyarságát. Félrevezetett és leitatott román tömegeket hoztak a városba, ahol lerohanták a magyarokat.
️ A város magyarsága, a helyi cigányok és környékbeli székelyek segítségével megvédte magát. Azokat a napokat, akik megéltük és átéltük soha nem felejtjük el. Több halálos áldozata volt a pogromnak, az események után a román bíróságok csak magyarokat és cigányokat ítéltek el. A pogrom igazi kitervelőit ma sem vonták felelősségre.
🟠 És bár március 21-én véget ért a vérontás, csak nagyon lassan gyógyultak be a sebek. Azzal, hogy a marosvásárhelyiek Soós Zoltánt választották polgármesternek, egy új korszak kezdődött a városban. Ideje lezárni a múltat "kitenni a pontot a mondat végére" hirdette meg Soós. Egyetértek vele: a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés az egyetlen járható út a fejlődés felé.
🟠 A gyűlölet és megosztottság azonban néha felüti a fejét. Egyes politikai szereplők így próbálnak népszerűséget szerezni, egyesek büntetnek a magyar vagy székely jelképekért, de mi nem engedhetünk a manipulációnak, sokkal többen vannak mindkét oldalon, akik a múlttal is szembenéző valós megbékélést akarnak!
Kívánom, hogy őrizzük tovább a közösségek közötti együttműködés lángját, hogy soha többé ne forduljon elő az, amire ma emlékezünk. 🙏
Vajda György és Bálint Zsigmond

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Putyin ellen, ugyanakkor például az Egyesült Államok nem ismerni el a Nemzetközi Büntetőbíróságot. Érdekes is lenne, ugyanis a háborút csak egy amerikai-orosz…

️Kamarai munkacsoport alakul az ukrán gabona okozta terménypiaci krízis vizsgálatára

👉Bár a Kamarának és Magyarországnak kevés lehetősége van a helyzet kezelésére, azon dolgozunk, hogy minden…

33 éve: Marosvásárhely Fekete Március
️ Harminchárom évvel ezelőtt, 1990 március 19-én leállt a megszokott élet Marosvásárhelyen. Egyik pillanatról a másikra háborús helyzet alakult ki a városban,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média