Családi nap Tiszaszalkán” album

Tiszaszalkán Udvarhelyiné Deák Ildikó polgármester asszony ötlete volt a családi nap megrendezése azért, hogy építse a helyi közösséget. Margit nénivel a halszeletek panírozása közben váltottunk egy pár szót a helyieket is foglalkoztató kérdésekről, másokkal a világpolitikai eseményeket vitattuk meg.
Hajrá Ildikó! Hajrá Tiszaszalka!!

Igazán megtisztelő üzenetet kaptam a minap: „A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye” című könyvem immáron Sanghajba is eljutott.

Ráadásul nem mindennapi helyen készültek róla képek: Sanghaj…

A történelem tanít, az emlékezés erősít.

1941-ben ezen a napon ismeretlen felségjelzésű repülőgépek az I. bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt Kassát bombázták. A fényes nappal végrehajtott…

Na, ezért mondom, hogy a Pride csak arról szól, hogy a globalisták reklámtáblaként használják az embereket!

Mert, amikor az ATV-ben felkérdezik a Momentumos politikust, hogy lesz e következménye annak,…

Nyílt levél Lengyel Lászlónak!

Tisztelt Uram!

1998-ban, amikor az országgyűlési választás második fordulójának estéjén nyilvánosára hozott exit poll eredményeket úgy kommentálta, hogy az MSZP…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média