"Inkább lennék segédmunkás, mint ennek a része"
A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke határozott véleményt fogalmazott meg a Gyurcsány Ferenccel összeboruló Jobbikkal szemben. Elmesélte, milyen volt a párt a kezdetek kezdetén és mit érzett akkor, amikor az egykori nemzeti radikális párt összeállt azokkal, akik ellen egyébként létrejött. Az adás második felében szó volt a mozgalom távlati terveiről és itt többször is felbukkant a “covid–diktatúra” nevű kifejezés. Dr. Apáti István elmondta, hogy pontosan mit értenek ezalatt és azt is, hogy miért akarták beszüntetni a korlátozásokat. Szó volt még a Pride betiltásáról, mivel a Mi Hazánk Mozgalom szerint ez nem való az utcára. Az adás vége felé szóba került a háború és a Mi Hazánk Mozgalom ezzel kapcsolatos álláspontja is.

Tordai Bence is takarodhat hősködni Ukrajnába!

Fogja a vajazókését, a kalapácsot (ha van) és mutassa meg, hogy kell fegyvert szállítani. Ne a magyar családokat, ne a magyar katonákat és ne a magyar…

Büdös szájú tordai:
"itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország is megkezdje a direkt fegyverszállításokat."
Mi azt javasoljuk, menj
te oda zsoldosnak.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média