A Völgy Vidék Közösség által szervezett tervezői fórumra és polgármesteri munkaebédre voltam hivatalos. Az etyeki Körpincénél a LEADER-közösség polgármestereivel és tagjaival értékeltük a 2014-2020-as programozási időszakot, majd a 2023-2027-es programozási időszakra vonatkozó LEADER Helyi Fejlesztési Stratégiai tervezésének előkészítését beszéltük át. Az esemény végén megnéztük az Etyeken megvalósult fejlesztéseket.

Köszönöm a meghívást HORVÁTH BÁLINT elnöknek!

Törökországban ellátogattam a földrengés sújtotta területekre, és találkoztam azzal az ötéves kisfiúval, Ahmettel, aki a magyar mentőknek hála, csodával határos módon túlélte a katasztrófát.

Velem…

️ Az evangélium egyetemes, érvényes a politika és a társadalom területén is. A kereszténydemokrácia a természet rendjén alapul, ami az egyház, vagyis az evangélium tanításán nyugszik – mondta Semjén…

“Játékosként és emberként is tízes! Minden magyarnak segített, olyan volt a magyaroknak, mint egy nagykövetség.”

Csapattársa, Alfredo di Stéfano szavai Puskás Ferencről, a Száguldó Őrnagyról, aki ma…

Elindult a regisztráció az idei Hungarian Cyber Security Challenge-re, amin nemcsak megmérettethetitek magatokat, hanem győztesként kijuthattok az ECSC-re (European Cyber Security Challenge) is,…

Egyszerű: ha jól felszerelt a játszótér, a kisgyermek boldog, ha a kicsi boldog, az anyukája is az. És ha az anyuka boldog, akkor az édesapa is az.
Folytatjuk a budakörnyéki játszóterek felújítását. 🛝

Béke, béke, béke.
Ha józan ésszel gondolkodunk, nyilvánvaló, hogy csak az azonnali tűzszünet és béketárgyalások jelenthetik az egyetlen megoldást. Ezért is szavaztuk meg tegnap a parlamentben a…

1 éve ezen a napon készültünk az eddigi legnagyobb győzelemre, de azt nem gondoltuk, hogy a háborúpárti baloldal ennyire kiáll a fegyveres harcok meghosszabbítása mellett.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média