Tizenharmadik alkalommal köszöntötte Pázmánd az újszülötteket, ezúttal azokat, akik az elmúlt három esztendőben születtek. Az ünnepségen Dr. Molnár Krisztiánnal, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökével és dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika polgármester asszonnyal vettem részt.

Most avattuk fel a Magyar Falu Program 30 millió forintos támogatásával készült új gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat épületét, valamint azt az életfát, amit Varga Norbert láncfűrészes fafaragó világbajnok ötlete nyomán a kertben állítottak fel. Erre az édesapák a gyermekük nevét viselő égetett kerámia leveleket helyezték el.

Azt kívánom Pázmándnak, hogy ennek az ünnepségnek a pozitív szellemisége áradjon szét az egész településen és a jövő vasárnapi időközi választás után polgármester asszony végre egy olyan testülettel tudjon dolgozni, amely szavatolja a békés építkezést, a nyugalmat és a további fejlődést! Hajrá Pázmánd!

2022 a háború éve volt, 2023 pedig legyen a béke éve! Erről is beszéltem ma Kijevben, ahova az ukrán elnök meghívására érkeztem a lengyel, a belga és a litván miniszterelnökkel együtt.

Csak a szokásos: egy újabb baloldali tüntetés, ami befuccsolt. Pedig ma nem is esik az eső!

Ez is azért lett kudarcos, mert a magyarok világosan látják, hogy az ezeket szervező baloldal nem a magyarok…

Összevont poszt

nahát, a legfrissebb balos tüntetés is befuccsolt.
vajon miért?
️ mert az emberek pontosan tudják, hogy a dollárbaloldal a megbízói érdekeiért küzd, nem értük.

Ne már srácok! Ez tényleg pazarlás!

Én értem, hogy egy rakás amerikai dollárt kaptak Sorostól a baloldali politikusok, hogy hergeljenek, de ideje lenne belátni, hogy ez nem működik!

Konkrétan a turisták…

Először mindig arról beszélnek, hogy az “csak” adott ügy miatt tüntetnek, aztán a demonstrációkat a szokásos ügymenetnek megfelelően ellepik a baloldali politikusok, megmondók, és kriptoeszdéeszesek,…

Gazdafórum Kisvárdán

Szemléletváltásra van szükség a magyar agráriumban. Jó hírrel érkeztem szombaton a szabolcsi gazdákhoz, hiszen több mint 5300 milliárd forintból újulhat meg a mezőgazdaság és…

Nagyinterjú a Magyar Nemzetben

Feszes tempóban zajlik az agrártámogatási rendszer végrehajtásának előkészülete, a cél, hogy a jövő év tavaszán zökkenőmentesen adhassák be az egységes kérelmeket a…

Sokat járom az országot. Ilyenkor nem csak kormányzati intézkedésekről beszélek, nem csak kormányzati intézkedések eredményeiről számolok be, de igyekszem felhívni azokra az értékekre is a figyelmet –…

A magyar energiabiztonság számunkra vörös vonal.

Ezért a brüsszeli olajársapka nem vonatkozhat a csővezetékes szállításokra, a gázársapka pedig a hosszú távú szerződésekre.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média