Az adventi időszak végéhez, Krisztus születésének napjához, karácsonyhoz közeledve, a hajnali misék segítenek szívünket és lelkünket felkészíteni a megváltó érkezésének ünnepére.

Felemelő volt az angyal misén részt venni, amelyet Erdő Péter bíboros úr celebrált, és aki a következőképpen fogalmazta meg gondolatait:

“Mindenkinek az életében ad esélyt az Isten a szabadságra, ad helyzeteket, amikor dönthetünk, hogy elfogadjuk-e szándékát, vagy kitérünk előle. Ennek az emberi sors nagy és központi helyzetének egy kicsi jelképe az, hogy ilyenkor kora reggel eljövünk a roráté szentmisére. Mert ez is egy döntés, egy olyan döntés, ami nem magától értetődő, amihez össze kell szedni magunkat. De ez a döntés benne áll mindannyiunknak a párbeszédében Istennel!”

Brüsszel továbbra is a migrációs paktum végrehajtását erőlteti a Tisza Párt támogatásával.

Csak mi dönthetünk arról, hogy kikkel akarunk együtt élni. Senki nem szólhat ebbe bele, így Brüsszel sem.

KÖSZÖNET BAJA HŐSEINEK!

Az A Mi Városunk Egyesület idén is elismerte azokat, akik önzetlen munkájukkal és példamutatásukkal kiemelkednek városunk életében.

A Baja Hőse díjat idén a Bajai Angyalok (…

Megvédjük a magyar érdeket ️ A kormány jogi lépéseket tesz a Magyarországra kiszabott migrációs büntetés miatt

️ Ahogy a kormány már szeptemberben bejelentette, elfogadhatatlannak tartja a…

Ha egy hosszabb és tartós tűzszünetre sem hajlandóak a felek, akkor legalább annyit hozzunk ki ebből a helyzetből, amit ki lehet, legalább legyen egy karácsonyi tűzszünet.

Ez nem Istentől…

Az elmúlt három évben azt láttam, hogy a harctéren nincs megoldás.

Eljött az ideje, hogy a diplomácia visszavegye a vezetést a tábornokoktól.

Orbán Viktor

Büszkék lehetünk, mert Magyarország megcsinálta!

A magyar EU-elnökség minden fontos területen komoly előrelépést ért el: versenyképesség, bővítés, béke.
Ennyi.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média