Véget ért a 79. Cannes-i Filmfesztivál, ahol idén a bevándorlás, a társadalmi feszültségek és a háború traumái álltak a középpontban. A rangos eseményen több mint 20 alkotást mutattak be a hivatalos versenyprogramban, a zsűri tagjai között pedig olyan világsztárok is helyet kaptak, mint Demi Moore.

Az idei év legfontosabb elismerését, az Arany Pálmát a román rendező, Cristian Mungiu "Fjord" című filmje nyerte el. Az alkotás egy Norvégiából hazatérő apa történetén keresztül mutatja be a bevándorlókkal szembeni előítéleteket és a közösségi konfliktusokat. A rendező szerint a film sikere igazolja, hogy a társadalmi üzenetek képesek megszólítani a globális közönséget.

#Tények #Cannes #filmfesztivál #AranyPálma #mozi #kultúra #CristianMungiu #hírek #világmozi #Oscar2027

A püspök szerint a jelenlegi kormány-propaganda most el akar jutni oda, hogy valamilyen módon a Fidesz-kormányt, ezen belül Orbán Viktort és családját belekeverje a kegyelmi botrányba.
:Mediaworks

A Loupe Molnár Áron “mentális állapotára” hivatkozva bejelentette, hogy a tiszás aktivista kiszáll egy készülő előadásból és mégsem lép színpadra. NoÁr minden bizonnyal belefáradt abba, hogy évek óta…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye