50 éve nem látott katasztrófa sújtja az alföldi gazdákat: a májusi fagyok a szőlőültetvények közel 80 százalékát letarolták. Soltvadkert környékén van, ahol a kár a 100 százalékot is eléri.

Míg a szőlősgazdák a drágulástól tartanak, a szántóföldeken a búza „esik össze” a vízhiány miatt. A talajból teljesen eltűnt a nedvesség, az előrejelzések pedig a hét végére sem ígérnek megváltó esőt.

#Tények #időjárás #mezőgazdaság #szőlőtermesztés #búza #terméskár #hírek

Juan Pablo Montoya szerint az FIA-nak sokkal keményebben kellene fellépnie Max Verstappennel szemben. Az egykori Forma–1-es pilóta úgy véli, a holland versenyző már olyan hangnemben bírálja a…

SZÁNDÉKOSAN VIHEETTE HALÁLBA UTASAIT A PILÓTA – Megdöbbentő fordulat a kínai légikatasztrófa ügyében

Négy évnyi hallgatás után derült ki az igazság a 132 áldozatot követelő kínai repülőgép-…

Ma délelőtt országszerte a történelem érettségi felett görnyednek a végzősök!

Te emlékszel még az évszámokra és a nevekre, vagy annak idején te is a hátad közepére kívántad a magolást? Felnőtt fejjel…

Merz ma ünnepelné hivatalba lépésének első évfordulóját, de aligha van ünneplnivaló. Egy április végi felmérés szerint a németek mindössze 15 százaléka elégedett vele, 83 százaléka elégedetlen – ez a…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye