Május 8-án tartják a Magyar Fagylalt Napját, amihez a szervezők várakozásai szerint országszerte mintegy 300 cukrászda és fagylaltozó csatlakozik. A résztvevő helyeken legalább négyféle fagylaltot kínálnak majd féláron, helyben fogyasztásra.
Tavaly több mint 150 hely vett részt a kezdeményezésben, idén ennek körülbelül a duplájára számítanak. A szervezők szerint az idei év egyik kiemelt fagylalttrendje a tortafagylalt, vagyis azok az ízek, amik klasszikus süteményeket idéznek.
Nem mindennapi felvételt rögzített egy lakás biztonsági kamerája: egy Jackson nevű kakadu a sötétben, a távirányítót használva kapcsolta be a televíziót, hogy táncolhasson kedvenc zenéire. 🕺
Hatalmas politikai meglepetést okozott Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, amikor bejelentette: azt a Vitézy Dávidot kérte fel leendő kormánya közlekedési és beruházási miniszterének, akit alig néhány…