A kormányfő kiemelte, az ügy hátterében külföldi titkosszolgálatok állnak, amelyek a Tisza Párt tudtával és érdekében hajtották végre a magyar külügyminiszter lehallgatását.

Bálint Botond: A Tisza Párt szakember szempontjából gyakorlatilag semmi

A Panyi-ügy megmutatja, hogy a Tisza Párt körül nemcsak botrányok, hanem súlyos belső hiányosságok is húzódnak – ahol már az is „…

Magyar Péter is úgy gondolja, hogy Európa hadban áll Oroszországgal. A Magyar Nemzet azt írta, hogy a Tisza Párt elnöke ugyanazt gondolja, mint a brüsszeli elit és a háborúpárti európai vezetők.

Fotó:…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye