Minden előzmény nélkül félholtra vert egy férfit egy háromgyerekes családapa Nyíregyházán. Az áldozat testvérével beszélgetett az utcán, amikor odalépett hozzájuk az agresszív férfi és egy bokszerral, majd egy karóval úgy szétverte a fejét, hogy többszörös arc- és kopony...

A megvert áldozat nyilatkozott!

A kormányfő azt mondta, ha marad Magyarországon a nemzeti kormány, akkor vállalja, hogy Magyarország továbbra is migránsmentes ország lesz. Akkor is, ha Brüsszel a feje tetejére áll. Hozzátette: az EU…

Orbán Viktor elmondta: csütörtökön miniszterelnöki csúcs lesz Brüsszelben, Magyarország akkor tud kitartani a nyomással szemben, ha lesz nemzeti összefogás. Hozzátette: a terv világos. Olyan kormányt…

A kormányfő úgy fogalmazott: Kaposvár még soha nem volt olyan erős, mint most. Hozzátette: ez azért volt lehetséges, mert 2022-ben kötöttek egy szövetséget a háború ellen és a béke mellett. Ezért…

Németország példátlan módon nyíltan megfenyegette Magyarországot az ukrajnai kőolajblokáddal kapcsolatos kormányzati álláspont miatt.
Részletek a kommentben

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye