Rendőrt kellett hívni Magyar Péterre egy müncheni sörházban, miközben kampány-beszédet mondott. A Tisza párt elnökét többször is figyelmeztették a pincérek, hogy nem jelentette be a politikai eseményt, ráadásul a munkában is akadályozza őket. Magyar azonban nem távozott, ezér...

Rendőrt kellett hívni Magyar Péterre egy müncheni sörházban, miközben kampány-beszédet mondott!

A magyar kormány a napokban jelentette be, hogy egy légicsapás következtében még januárban megsérült a vezeték. A helyreállítás azóta megtörtént, ám a kijevi kormány, illetve Volodimir Zelenszkij…

Miközben Európában alig akad tehetséges, erőskezű és igazán vérbeli patrióta politikus, addig az Appenninekről délre, Rómában, fiatal nő irányítja Itália ügyeit. Ő – Giorgia Meloni. Aki választási…

Az orosz olajat Szlovákiában a Mol-leány Slovnaft pozsonyi finomítója dolgozza fel. Mivel már nem érkezik orosz olaj, így a Slovnaft már kérelmezte a szlovák kormánytól az állami tartalékokból…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye