Zsombor egészségesen született, mindössze hat hónapot élt. Egy életerős, vidám kisfiú volt, tüdőgyulladással került kórházba, ahonnan úgy adták ki a szüleinek, hogy minden a legnagyobb rendben, meggyógyult. Csakhogy belázasodott, hányt, hiába mentek az ügyeletre és a kórhá...

Hiába mentek az ügyeletre és a kórházba, elküldték a szülőket azzal, hogy csillapítsák a kisfiuk lázát otthon. Négy nappal később meghalt!

Gyermekvédelem nincs szülővédelem nélkül! – Morál Hal Melindával

Történelmi pillanat, hogy alaptörvény módosítás segíti a gyermekek erkölcsi, szellemi és lelki fejlődésének megóvását! Azonban…
Csápokat ereszt Brüsszel Magyarországon – Így támogatják a hazai NGO-kat

A legtöbb pénzhez, 50 millió 192 ezer euróhoz – különböző kutatási projekteken keresztül – a Közép-Európai Egyetem (CEU) jutott,…
Nagy István: Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a száj- és körömfájás vírus jelenlétét

Nagy István elmondta: Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírust. A telepet zár alá…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye