„Csak egy út van – együtt!”

️1994-ben ezzel a szlogennel és egyben hitvallással kezdtem meg a 32 éve tartó politikai pályafutásomat.
Nyíradony polgármestereként a közösen megfogalmazott terveket megvalósítottuk és beteljesítettük a lehetetlennek tűnő közösségi célkitűzést – 62 év után újra járási székhely lett városunk.

️2004 -2026 között 22 éven keresztül országgyűlési képviselőként képviselhettem a választókerület, a vármegye, hazánk lakóinak és a magyar nemzet tagjainak érdekeit.
A legjobb tudásommal tiszta szívvel és szándékkal, hűséggel és büszkeséggel tettem.

🤝A választópolgárok megtisztelő támogatása mindig megerősített, odaadásra és alázatra tanított.
Imponáló fölénnyel nyertem meg minden választást, amin elindultam és nem vagyok egyedül, aki úgy gondolja - 2026. április 12-én is így történt volna.

️Minden választást megnyertem, ahol elindultam, győztesként ér véget a megbízatásom.✌️

️Ma azonban megszűnik a mandátumom és a munkaviszonyom abban a közegben, amit a gazdasági terület helyett 32 éve választottam.

🙏Hála a választópolgárok kitűntető bizalmának a települések és a térség fejlesztése a magyar vidék felzárkóztatása érdekében kiváló emberekkel és közösségekkel dolgozhattam együtt.

️Különös megtiszteltetés volt a közlekedési ágazatban és a vidékfejlesztés területén államtitkárként, illetve előbbi esetében miniszteri biztosként is dolgozni.

️Erős és 2024-ig eredményes választókerületi együttműködést építettünk fel, jelentős és a jövőt meghatározó közösségi célokat megvalósítva.

2024-ig kiváló kapcsolatom volt a polgármesterekkel, akik közül a legtöbbet személyesen is segítettem megválasztásában.
A társadalmi, gazdasági, egyházi és a civil világ szerteágazó területein rengeteg nagyszerű partnerrel dolgoztam együtt és valósítottunk meg területeken átívelő nagyszerű elképzeléseket.

🙏Az emberekkel való találkozásom minden pillanata különleges és kedves élmény, öröm volt.
Az itt élő százezer ember életében vele együtt a vármegye és az ország lakóinak érdekében hiszem, hogy számos jó döntést hoztunk és segítettük boldogulásukat.

A Parlamentben ma esküt tesznek a képviselők, megválasztják a tisztségviselőket a győztes párt miniszterelnökjelöltjét és kezdetét veszi a 2026-2030 közötti ciklus.

✌️Munkájukhoz sok sikert kívánok, végezzék megbízatásukat hazánk Magyarország népének boldogulása érdekében és Nemzetünk javára!

️Az értékközösség, amihez tartozom nehéz helyzetbe került, több tízezren fogják érezni konkrétan is a választási vereség súlyát.
Sokan kerülnek lehetetlen helyzetbe, nagyon sokan nem fognak puhára esni.
Sokan fogják elveszteni a munkájukat, bélyeggel a homlokukon nehéz időszak elé néznek.
Sokan szorulnának, támogatásra, védelemre és sokan várnak konkrét segítséget, aminek egyelőre még nincsenek kivehető nyomai.

️Ebben a helyzetben kevesebb pózra több empátiára van szükség, nem beszélve a segítségnyújtás lehetőségének sürgető kialakításáról.

🙏Aki a közösség szolgálatába szegődött annak örök kötődése marad, feladattal vagy anélkül, megbízatással vagy önkéntesen, de mindenképpen együtt azon az úton, amin elindult a közös történetük.

️A közeljövőben eldöntöm, hogy önkéntesen vagy megbízatással, feladattal vagy céllal maradok a közösséggel, ami továbbra is a legfontosabb a számomra.

️„Együtt vagyunk Magyarok” – ezért meg kell találni mindenkivel az együttműködés felületét és "új utakat kell építeni, de legfőképpen - egymáshoz."

Az országgyűlési képviselői megbizatásom ma véget ér a közösségért érzett felelősségem és tettvágyam rendületlen, a hitem és a hűségem rendíthetetlen, a köszönet és a hála a szívemből kitörölhetetlen.

Megtiszteltetés volt.

👏STARTVONAL - áprilisban 💪 bajnokok lettünk, alacsonyabb volt az inflációnk, mint az euroövezet bármely országában

A KSH legfrissebb adata szerint 2️⃣,1️⃣% volt a magyar háztartások fogyasztási…

A 16 évnyi Fidesz-kormányzás sok botránnyal tarkított kampányév után ma véget ér. Ezek mind szerepet játszottak a Fidesz elleni hergelésben és a Tisza győzelmében.

Érdemes ezeket a vádakat a…

Erős nemzet, erős Magyarország!🤝

Az elmúlt 16 év eredményeire, az ország közös sikereire minden magyar büszke lehet.

Mi, a Fidesz-frakció tagjai, a jövőben is minden olyan javaslatot, kezdeményezést…

A képviselői megbízó levelet átvettem.
Az új parlamentben ellenzékből dolgozunk tovább, de számunkra továbbra is Magyarország az első!

Konstruktív ellenzékként támogatunk minden döntést, ami a magyar…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média