Mit jelent az újjászervezés? Mi lesz a feladatom szóvivőként és képviselőként? Mik a fő kihívások és mivel kell szembenéznünk?
Stefi Dérivel ezeket jártuk körbe, mindenre választ kaptok!
Ma 18 órától…
22 éve vagyunk az Európai Unió tagállama
🤝🇪🇺
️Mi, a valódi rendszerváltó nemzedék elsődleges célnak tartottuk belépésünket az Európai Unióba.
️A felvétel évében 2004-ben fejeztem be a Debreceni Egyetemen az európai uniós szakértői okleveles képzését, hogy megismerjem a szervezet működését és felkészítsem a várost a civil szférát és a gazdasági szereplőket a számukra elérhető támogatások fogadására.
️Nyíradony város polgármestereként az önkormányzat egyetértésével elindítottuk a korábbi Vásártér fejlesztését.
Első eleme a Európai Unió Parlamentje előtti téren kihelyezettekkel megegyező sorrendben, az uniós tagállamok zászlóinak felállítása volt.
Támogatókat kerestem és találtam, akik vállalták a zászlók megvásárlását, így a helyi felajánlók, elsősorban a barátaim, vállalkozók és magánszemélyek is részeseivé váltak a történelmi pillanatnak.
️Akkor ez első volt az országban lehet , de azóta sem igazán tudok még egy helyről, ahol hasonló emléket és jelet állítottak volna az egyenjogú taggá válás ünnepének.
️A művelődési ház és a Valcer táncstúdió szervezésében egy színpompás felvonulással ünnepelte Nyíradony az uniós csatlakozás napját! Előtte a Csiszár házaspár megszervezte az Első Uniós Futást, a 2004 méteres távot lemérve a Városházától a Harangi Rendezvénycsarnokig.
️Később több alkalommal cserélni kellett a zászlókat, de megérte, hiszen a várost sokan úgy emlegették, "ahol az uniós zászlók vannak és ahol sportcsarnok van uszodával".
Ettől a naptól, 2004.május 1-jétől kezdődően van kint a házunk falán a Magyar Zászló.
️Akkor ajánlottam fel, hogy a saját pénzemből veszek Nyíradonyban mindenkinek egy zászlót, ha kiteszi a háza falára.
Néhányan éltek is a felajánlásommal.
️Egy idő után a parkban már nem tartották fontosnak a cseréjét és sokszor csapzottan lógtak, illetve a tartószerkezete is erodálódott.
A Vásárcsarnok felújítása után egy új helyszínre terveztem a felállítását, de nem tartom valószínünek, hogy ez az önkormányzat bármi olyannal foglalkozna, ami hozzám kötődik.
️Lássuk az innovációt, a szükségszerű és a nagyszabású terveket, a "fiatalos lendületet és kreativitást", amivel felemelik ezt a várost újra, amit éppen lerombolnak és tiszta szívből örülni fogok!
️Addig azért szerényebben, mert a gyalázkodáson és beteges gyűlölködésen, a hazugságokra épített eszeveszet bosszúhadjáraton kívül mást nem tudtak még megmutatni.
Lehet ez az új uniós és 'magyar trend, de nem biztos, hogy hosszú életű lesz.
️Együtt, de önállóan, mint ahogyan az unió egyik alapító atyja Jean Monet is megfogalmazta:
"Nem országokat, hanem az embereket egyesítjük."
🤝🇪
Mit jelent az újjászervezés? Mi lesz a feladatom szóvivőként és képviselőként? Mik a fő kihívások és mivel kell szembenéznünk?
Stefi Dérivel ezeket jártuk körbe, mindenre választ kaptok!
Ma 18 órától…
️Tanulságos
️
A Tisza-táborban is komoly hullámokat vetett, hogy Magyar Péter a belső körből, a haverok és családtagok közül válogatta leendő kormányának több tagját.
A leglátványosabb “baki”, hogy a…
Szűcs Gábor:
Újabb részlet Magyar Péter sógorminiszteréről! Mi alapján lett összeállítva ez a kormány?
Link a kommentben.
Sajnálattal, ugyanakkor megértéssel fogadtam Szécsi Zoltán döntését, aki tegnapi egyeztetésünk során arról tájékoztatott, hogy bár továbbra is teljes…
Gyopáros Alpár:
Az elköteleződés töretlen, továbbra is a magyar vidék szolgálatában állok az Országgyűlés Vidék- és Településfejlesztési Bizottsága alelnökeként. Köszönöm a bizalmat!
Link a kommentben.
Sajnálattal, ugyanakkor megértéssel fogadtam Szécsi Zoltán döntését, aki tegnapi egyeztetésünk során arról tájékoztatott, hogy bár továbbra is teljes mellszélességgel kiáll a Fidesz-KDNP politikai…
Ez igen
️
A leendő gazdasági miniszter (Kapitány István) május elseje alkalmából bejelentette, hogy az új kormány “biztosítja az emberséges szülészeti ellátást, hatékony meddőségi kezeléseket vezet be…
Rétvári Bence:
Milyen belügyi tapasztalata van a tiszás belügyminiszter-jelöltnek?
Semmilyen!! Egy sportszer multitól hozza az új belügyminisztert Magyar Péter!! Bár Pósfai Gábor elismerésre méltó…
️ Május 1. – Munkás Szent József ünnepe.
Néhány évvel ezelőtt programunk támogatásával bővülhetett a nairobi Kangemi nyomornegyedben működő jezsuita Munkás Szent József Szakképzési Központ. Azóta az…
#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek Latorcai Csaba
Hulljon le a lepel a guruló forintokról
️
Kiderült, hogy Waberer György 100 millió forinttal támogatta Magyar…