Senkit ne tévesszen meg a díszlet, a Patrióta Lázárinfón is kemény kérdések fogadtak!
Parlamenti vitanapon 
A devizahitelek károsultjainak ügyében kezdeményezett vitanapnak több tanulsága volt.
️ Megdöbbentő, de nem meglepő, hogy akik a magyar családokat megtévesztve, a Fidesz által bevezetett forintalapú hiteleket kivezették és deviza-csapdába kergették a lakásépítőket, most is ugyanúgy hazudnak.
️ Megdöbbentő, de nem meglepő, hogy a baloldali klikk korábbi és jelenlegi pártjai nem segíteni akarnak, hanem politikai hasznot húzni mások bajából.
️Megdöbbentő, de nem meglepő, hogy az ellenzékbe tömörültek soha nem megoldásokat keresnek, hanem a közösségi média fogyasztási szokásaihoz igazodva ügyeket gyártanak.
️ De a probléma számos családnál kezelhetetlen és óriási, amit csak tettekkel lehet kezelni!
️Erre valók a Magyar Kormány intézkedései, a 2010-től tett intézkedések, többek között a végtörlesztés, kamatstop, árfolyamgát, nemzeti eszközlezelő, a kilakoltatási moratórium.
️
️ A legfontosabb intézkedés azonban a devizaalapú lakáshitelek 2015-ös kivezetése volt. Az otthonteremtési és a családtámogatások korszaka új és széles körben igénybe vehető lehetőséget jelent a lakásépítéshez és szerzéshez, a családtámogatási rendszer világossá teszi elkötelezettségünket a magyar emberek, a családok, a nemzet iránt.
️Lehet minden magyarnak vára, a saját otthona!🙏
Hajrá Magyarország!
Senkit ne tévesszen meg a díszlet, a Patrióta Lázárinfón is kemény kérdések fogadtak!
Brüsszelben háborús terveket gyártanak, mi itthon munkahelyeket. Reggel 7, indulás Zalaegerszegre. Flextronics gyárátadó. 35 milliárd forintos beruházás, 210 új munkahely, köztük kutató- és…
Ma Budapest, Siófok, Herend és Sümeg az úti célok között!
Nem vagyunk sem egyedül, sem elszigetelődve! Magyarország politikai boszorkányüldözése szégyenfolt lesz az EU történetében.
Ez a mi feladatunk volt!
Felújítottuk a Bajai Szent Rókus Kórház kerítését!
A kerítés több mint 100 évvel ezelőtti állapotában újult meg.
Kérdések és válaszok, helyi és nemzetközi ügyek, erőfeszítés a béke iránt.
Köszönöm Bóna Zoltán képviselőtársamnak a meghívást a dunavarsányi fórumra!
Kocsis Máté, Igazság órája:
A Havas Henrik féle kommunisták beidegződése, hogy mindenki figyel és zsarol mindenkit. Ezért találta ki, hogy a Fideszben meg akarják buktatni Orbán Viktort. Amit nem ért…
Fontos nap! Te mit tudsz róla?
Afrika stabilitása Európa elemi érdeke is - a 7. EU-AU csúcson Luandában