️ Fontos változás!

Meglévő napelemes rendszert is lehet cserélni és bővíteni, illetve plusz fürdőszobát kialakítani a Vidéki Otthonfelújítási programban jövőre.

Befejeződtek a tisztújítások a Kereszténydemokrata Néppártban. Mind a vármegyékben, mind az országos vezetőségben megválasztották azokat a tisztségviselőket, akik az elkövetkező időszakban regionális…

Nem a törvénnyel van bajuk! Még csak nem is kormány politikájával vagy legalábbis nem ez a fő ok. Magyarország egy olyan metapolitikai forradalom színtere, amely egyszerre jelent veszélyt a brüsszeli…

Európa vezetői újabb politikai nyomásgyakorlás és a korábbiaknál is összetettebb jogi eljárások keretében próbálják kicsavarni a tagállamok kezéből az önrendelkezési jogot, miközben az állampolgárok…

️Jelentkezz még idén az MCC Középiskolás Programjába!

Az MCC Középiskolás Programja egyedülálló lehetőségeket kínál a középiskolások számára. A program célja, hogy felkészítse a diákokat a sikeres…

Pénteken még Berlinben voltam.
Hétfőn megbukott a német baloldali koalíciós kormány.
A látottak alapján nem is csodálkozom ezen.
Olaf Scholz és a haverjai tönkretették Európa legnagyobb gazdasági erejű…

Minden erőfeszítésünk ellenére Teresa Ribera hivatalosan is elfoglalta a helyét az Európai Bizottság második embereként.Ezek a legelgondolkodtatóbb visszajelzések a keddi telefonos kampányról:…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média