Országjárás Mezőkövesden Budai Gyula miniszteri biztos úrral.

🤝 Az új gazdaságpolitika alapjait közösen kell lefektetnünk, ehhez pedig szükség van a magyar emberek véleményére.

️ Együtt erősebbek vagyunk! Együtt győzni fogunk!

3️⃣0️⃣ országból érkeztek ma a Diaszpóra Tanács résztvevői, a közösségek vezetői.
“Nem azért vagyunk világnemzet, mert az akartunk lenni, hanem, mert viharos volt a történelmünk.”

Egy több hetes baloldali politikai hadjárat után ma végre döntés született: Várhelyi Olivér az Európai Parlamentben megkapta a szakbizottsági jóváhagyást arra, hogy a következő Európai Bizottság tagja…

Budapestre látogatott Kazahsztán elnöke. Európa ma nem tudja kielégíteni energiaszükségletét külső források nélkül. Nekünk nemzeti érdekünk, hogy Magyarország…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média