Ez az igazság a nagy “olajszakértőről”!

USA után közép-európai hétvége. Újvidéken a Szerb Haladók Pártjának elnökével együtt nyitottuk meg a nemzetközi konferenciájukaz, Prágában pedig Milos Zeman volt cseh államfővel és más közép-európai…

️Az uniós forrásokért cserébe egy folyamatosan gyengülő külgazdasági kapcsolatrendszerrel találkozunk, valamint a csökkenő beruházásokra szintén érdemes felhívni a figyelmet, hiszen előbb-utóbb ez a…

Rétvári Bence szerint az új hatalom számára láthatóan ez az egyik legfontosabb szellemi helyszín, mert itt váltották le a vezetőt a leghamarabb, és itt jelentették be a kiállítás átmeneti bezárását és…

️ÜZENET ÉRKEZETT PÉCSRŐL, Magyar Péter szombati országjárásának helyszínéről

“Kedves Balázs!
Én ma kint voltam a pécsi 48-as téri összejövetelen. A tér egy maximum 2000 fős embertömeget tud befogadni.…

A Terror Háza nem lesz Tarr úr háza

Mutassuk meg minél többen az újkommunista rezsimnek, hogy nem tehetnek meg bármit!
El a kezekkel a Terror Házától!

A Fidesz elnöksége áttekintette a Magyarországon kialakult üzemanyagár-válságot. Nyilvánvaló, hogy a kormány súlyos hibát követett el, amikor idő előtt indokolatlan gyorsasággal kivezette a védett ár…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média