Kereszténység, kereszténydemokrácia nélkül lehet (evilági) jövő, de az már elveszíti európai és magyar mivoltát👇
A szervezőelv, mely alapján a mi szeretett Európánk, amit oly sokszor hivatkozási…
Ezt is Brüsszelből mondták meg, vagy belülről fakad Vitézy Dávidnak a külföld iránti elköteleződés?
️ Az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. tulajdonosi körében holland és osztrák érdekeltségek vannak. Az Orbán-kormány az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetési jogát a magyar MKIF-nek adta volna, Vitézy azonban ezt megfúrta, és egy éjszaka megjelent kormányhatározat szerint a következő 11 évben sem magyar tulajdonban lévő vállalat fogja üzemeltetni az említett útszakaszt.
Így áramlik a magyarok pénze külföldre!
Kereszténység, kereszténydemokrácia nélkül lehet (evilági) jövő, de az már elveszíti európai és magyar mivoltát👇
A szervezőelv, mely alapján a mi szeretett Európánk, amit oly sokszor hivatkozási…
Az Ultrahangvendége voltam, ahol beszéltünk Ukrajnáról és a kárpátaljai magyarok jogairól, arról, hogy milyen veszélyeket rejt az új ÁVH, és szó volt arról is, hogy miért bünteti a Tisza kormány a…
24 óra alatt több, mint 10000 aláíró, a szó köszöneté! Írjuk alá minél többen! peticio.kdnp.hu
👉 9:00-kor az Ultrahang YouTube-csatornáján!
️EGY ÚJABB, LANNERT JUDITNAK SZÓLÓ ÜZENET, ezúttal egy nyugdíjas pedagógustól!
Magyar Péter oktatási minisztere több interjúban a tanárokat gyalázta és a kisiskolák, kisebb városi gimnáziumok…
Pócs János a tiszások szerint 20 ezer Ft-os banki utalásokkal intézte Magyar Márton lejáratását.
Teljesen reális 

Véletlenek
Az ugye megvan, hogy Kapitány István 3 hónapja nem tartott sajtótájékoztatót és az is, hogy ha meglát egy újságírót menekülőre fogja.
Milyen érdekes, hogy ha nem érheti kellemetlen helyzet…
Palóc André:
Egy be nem tartott ígéret: az üzemanyagárak.
Ma a gázolaj országos átlagára már 688 forint. Ez literenként 73 forint különbség.
Link a kommentben.