7.000.000.000.000.- forint
Kimondani is durva!
Ekkora lyukat tervez a költségvetésen az önkény. 
A tegnapi koncerten nemcsak a zene volt fantasztikus, de a közönség is!
A tiszások inkompetenciájának köszönhetően, ezen a héten (sem) volt parlamenti ülés, így tegnap este a személyeskedő, érveket és szakmaiságot nélkülöző felszólalásaik helyett a Judas Priest zenéjét hallgathattam (tény, hogy sokkal jobb volt, csak hát ez nem viszi előre az országot…).
A zene mellett, legalább ekkora élmény volt, hogy rengetegen - fiatalok, idősek, nők, fiatalok - jöttek oda gratulálni, kitartást kívánni a frakciónak, illetve a támogatásukról biztosítani. A kép szereplőit a koncert alatt ismertem meg, és már a zenekar rég nem volt a színpadon, amikor mi még mindig ott beszélgettünk. Ezúton is köszönöm a baráti hangnemet és az eszmecserét!
Kicsit abszurd, de összességében pozitív élmény volt, amikor egy - ott szemmel láthatóan kisebbségben lévő - tiszás odajött hozzám, hogy ő “alapvetően utál engem, de el kell ismernie, hogy okos vagyok, jól nyomom a parlamentben, és nagyon pozitív, hogy rockot hallgatok”. Nos, ez is egyfajta dicséret!
7.000.000.000.000.- forint
Kimondani is durva!
Ekkora lyukat tervez a költségvetésen az önkény. 
Még csak kedd van:
- Becsengettek. Elindult a tanév. Hajrá, Fiatalok! Erőt, türelmet a Kollégáknak.
- A miniszterelnök 20-25 intőre büszke, most nincs mindenféle felháborodás, hogy politikai célokra…
Magyar Péter ezzel bejelentette a teljes politikai-gazdasági klientúrarendszert.
Igazi álomdiktatúra. Az állam gondol valamire és az államé lesz. "Lépésről lépésre."
Mert ilyen alapon bármit bármikor…
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megerősítette, amit tegnap posztoltam:
az uniós források tényleges kifizetése még nem történt meg, a végső kifizetési kérelmet szeptember 30-ig kell benyújtani…
A kereszténységet hangoztatni is kell, de legalább annyira megélni a politikában.
️
Nem a diákokon kell kísérletezni.
️
Nacsa Lőrinccel közösen módosító javaslatot nyújtottunk be a szakképzési törvényhez.
A magyar szakképzés az elmúlt években komoly eredményeket ért el. A szakképzési…
Mi a helyzet az Erasmus Programmal?
Cáfolt az Európai Bizottság
Nem akartam belemenni ebbe az uniós források
- hazahozatala,
- meg még mindig nem hazahozatala,
- meg újra hazahozatala,
- és most már tényleg hazahozatala témába, mert alapvetően mégiscsak az lenne a…
️Az iráni háború miatt ma újból meredeken emelkedett az olaj és a földgáz ára, estek az európai tőzsdék. Közben április óta nem látott szintre gyengült a forint.
☝️Kapitány István ALKALMAS LEHET a…