️ A Patrióták szerint a már „Lex Orbánként” emlegetett kezdeményezés sérti a jogállamiság és a demokratikus verseny alapelveit, mivel egy konkrét politikus közéletből való kiszorítását célozza. A demokrácia lényege a szabad politikai verseny, nem pedig a politikai ellenfelek intézményes kizárása vagy elhallgattatása.

8️⃣ A Tisza 8 évben maximáliznál a miniszterelnöki tisztség betölthetőségét. Elnöki rendszerekben ez működni szokott (egyébként az államfő Magyarországon is legfeljebb egyszer választható újra), parlamentáris demokráciákban azonban ilyen nincs - és fölösleges is. A választók pontosan tudják, hogy melyik pártnak ki a kormányfőjelöltje, és ennek megfelelően szavaznak. Így kizárni valakit a jelöltségből, valójában a szabad választásokba történő beavatkozás.

️A Patrióták Európáért európai parlamenti frakció sajtóközleménye

A Patrióták Európáért képviselőcsoport elutasítja a személyre szabott jogalkotást és a politikai verseny korlátozását

A Patrióták…

Nyitott Kapuk a Sándor-palotában!

2026. május 30-án (szombat) ismét lehetőség nyílik a Sándor-palota megtekintésére.

A 2025 márciusában indult programsorozatban immár hetedik alkalommal tárulnak fel…

A társadalmi megbékélés jegyébent sikerült törvényt írni Orbán Viktorra, és önként lebontani egy védőbástyánkat!

Megvédjük az elmúlt 16 év értékes örökségét és védelmünkbe vesszük mindazt, amit most célkeresztjébe emel a liberális kormányzat.

Rétvári Bence

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítványokra vonatkozó alaptörvényi rendelkezések módosítási javaslatai nem megerősítik, hanem rombolják a magyar felsőoktatást. A Tisza javaslatai…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média